RETRO RÁDIÓ

A Fanta történelme, avagy honnan is ered a náci-kóla kifejezés?

Kis János
Szerző
Kis János
Létrehozva2024. 01. 12. 14:47

Megalapozottabb, mint gondolnánk

A Coca-Cola Company 1886-os megnyitásától számítva nagy sikereknek örvendhetett, viszont Európában csak később, az 1920-as és 30-as években kezdték meg terjeszkedésüket.Így történt, hogy 1933-ban megnyitottak Németországban is, egy bizonyos Max Keith vezetése alatt, aki nevéhez fűződik a Fanta is.

Náci plakátok a Fantaról
Náci plakátok a Fantaról

Bár Keith nem volt tagja a náci pártnak, de cége fellendítésének érdekében összedolgozott a kormánnyal, például részt vett a az 1936-os német olimpia támogatásában is, később pedig Hitler 50. születésnapja alkalmából ünnepélyt szervezett.

A Coca-Colát nem zavarták meg a Németországban történő események, 1941-ben viszont az USA belépett a háborúba, így többé nem szállíthatták a megfelelő hozzávalókat Németországba. Keith nem adta fel, hiába nem készíthetett amerikai kólát, megtehette, hogy csinál náci-kólát. Egyetlen problémába ütközött csak: A háború okozta készlethiányok miatt csak az élelmiszeripar maradékának maradékát tudta megszerezni, főként almabor készítéséből hátramaradt almarostot és sajtkészítés melléktermékeként keletkezett savót, továbbá a kormány támogatásával, cukrot.

Az új ital egyértelműen nem lehetett kóla, ugyanis a legalapvetőbb hozzávalói sem voltak meg, így új termékként kezdték forgalmazni. Névválasztás közben Keith annyira felidegesítette magát, hogy a csapatára ráüvöltötte, hogy használják a fantáziájukat. Ebből lett a Fanta név. 

A Fanta óriási sikerré vált Németországban, többek között azért, mert szinte semmilyen versenytársa nem akadt. 1943-ban több mint három millió üveget adtak el belőle, illetve a náci párt minden elfoglalt Coca-Cola gyár irányítását is átadta Keithnek, így Európa-szerte elterjedt. Mivel az elfoglalt országokban más-más maradékokat, főként gyümölcsök fel nem használt részeit hasznosították, így egységes ízt nem sikerült elérniük. 

1945-ben, Németország bukása után a Coca-Cola visszavette az irányítást a gyárai felett és az előállításához szükséges hozzávalók szállítását is, így többé nem volt szükség a Fantára, Keith viszont megtarthatta pozícióját, így ő vált a Coca-Cola Európa fejévé. 

1955-ig nem is tért vissza a Fanta, de ekkor  egészen megújult ízzel és külsővel hozták vissza, így  ekkor jött létre a ma ismert változata.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.