Létrehozva: 2023.03.03.

Győzike átdolgozta Kovács Kati slágerét: „Hű, az anyját!” – reagált az énekesnő

El kellett telnie két hónapnak ahhoz, hogy beleszaladjunk Gáspár Győző szívhez szóló előadásába.

Rátaláltunk Gáspár Győző két hónappal korábban elővezetett performanszára, melyben eleinte búgó bariton hangon, átszellemült arccal kezd bele Kovács Kati 1979-ben megjelent slágerébe. Tagadhatatlan tény, hogy egy pontig egészen szépen szól az Úgy szeretném meghálálni kezdetű örökbecsű, majd eltűnnek a jól ismert dallamoki. A szöveghez viszont legalább hű marad.

Gáspár Győző gondolt egyet... (Fotó: YouTube)

A Ripost megkereste a dal eredeti előadóját, aki miután meghallgatta, derűsen, de sokat sejtetően reagált.

 Sok mindent hallottam már ebben az életben, és most annyit mondanék: Hű, az anyját!

- mondta Kovács Kati, aki hozzátette, korábban hallott már jobban sikerült feldolgozást is Kasza Tibi és Dózsa Matyi előadásában.

Lapunk arra is kíváncsi volt, mit szól Győzike mutatványához a dal szövegírójának lánya, Szenes Andrea. Nos, őt egyenesen lenyűgözte az átirat. „Az az igazság, hogy szerintem ez így egyszerűen zseniális lett! Csak gratulálni tudok Győzikének, hogy sikerült a saját stílusára formálni a dalt, amelynek a szövegét édesapám, Szenes Iván írta. Külön megtiszteltetésnek érzem, hogy az általam átírt szöveget használta, hiszen ebben a verzióban az édesapákhoz szól a refrén” - nyilatkozta a Szenes, aki a dal jogi örököse.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a vég: feladhatják a harcot az ukrán katonák, döbbenetes fordulat

origo.hu

Az őrjöngő Zelenszkij megpecsételte Ukrajna sorsát

life.hu

Céges buli után tűnt el a fiatal nő: megrázó körülmények között találtak a holttestére

magyarnemzet.hu

Egy ismert orvosra csaptak le a rendőrök hálapénz elfogadása miatt

metropol.hu

„Ne legyél lúzer!” - Durván nekiestek volt szerelme miatt az angolok Szoboszlai Dominiknak

magyarnemzet.hu

Ez vár a hálapénzt elfogadó korrupt orvosokra, és a jogtalan előnyt akaró páciensekre

origo.hu

Ijesztő dolog derült ki a túlzott testmozgásról

mindmegette.hu

5 hiba, amit te is elkövetsz a sütőlap használata közben

ripost.hu

Ég egy sorház Budapesten, menekítik a lakókat

mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

ripost.hu

„Hát ez a nap is eljött” – Óriási örömhírt jelentett be Majka, záporoznak a gratulációk

life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Alig takarja valami Horváth Grétát: szexi képet ad ajándékba

HŰHA

Kínos találkozás a DWTS döntőjén! Így viselkedett egymással Tóth Andi és Marics Peti

HŰHA

Már hivatalos! Újabb magyar sztárpár döntött a válás mellett

HŰHA

Ez már háború! Jákob Zoli „amazonjai” nekiestek Virágnak

HŰHA

Radics Gigi megőrjíti a férfiakat: igazi szexistennőként vonul a legújabb videójában

HŰHA

Mi történt? Kulcsár Edina bakiján nevet az internet

HŰHA

Anyaszült meztelenül állt a kamerák elé Molnár Anikó

HŰHA

Súlyos betegség áll Paprika Dorina 42 kilós fogyása mögött