tóth gabi
Mielőbb szerette volna tisztázni a félreértelmezéseket, melyekkel a képernyőn találkozik nap, mint nap.
Zámbó Jimmy, polgári nevén Zámbó Imre még csupán 65 éves lenne, ha élne. Mindannyian emlékszünk tragikus halálára az ezredforduló első napján. Elsőszülött fia, Krisztián még mindig a fájdalommal él együtt, ha akarja, ha nem. A kamaszként apa nélkül maradt fiú nem tudta feldolgozni apaja túl korai halálát, rengeteg örökölt pénzt herdált el, depresszióba esett, és az italhoz, tiltott szerekhez nyúlt. Rengeteg a híresztelés, a pletyka a családja körül, így az ő függőségeiről is olvashatunk, láthatunk ezt-ezt. Most azt szeretné tisztázni, hogy miért nem érdemes feltétel nélkül hinni annak, amit a képernyőn látunk.
A tegnap esti Frizbi vendége, Krisztián is találkozott azzal a sorozattal, mely a családjukról szól, s melyben számtalan ferdítést lát.
"Fontos: ez a sorozat fikció, és természetesen a forgatókönyvet is láttam, olvastam."
Ki is húzattam egy jelenetet, ami arról szólt, hogy apám halálos ágyázóhoz sietve, a lemezéről felszívok egy kokaincsíkot, úgy megyek oda búcsút venni tőle. Mondtam, hogy gyerekek, azért ez durva!
"Erre, átírták egy olyan jelenetre, ahol szintén drogozok, mielőtt bemennék a rendőrségi kihallgatásra, azon nevetnem kellett!" – mesélte az énekes.
– Viccesnek találtad, hogy kokainistának állítottak be a filmben? – kérdezett vissza Hajdú.
– Nem, hanem azt, hogy nem is hallgattak ki apám halála kapcsán. Ilyen nem volt, úgyhogy kokaincsík sem volt.
A halálos ágyához sem bedrogozva érkeztem
– tisztázta a félreértéseket Zámbó Jimmy fia, akiben régi sebeket tépett fel a most műsorra tűzött film.
Krisztián igyekszik a jelenben élni, és sötét időszakairól is keveset beszél. Most kivételt tett, és megnyílt Hajdúnak.
Miután az édesapám meghalt, nagyon nagyon nehezen dolgoztam fel. Depresszióba estem, egyedül éreztem magam, és bevallom, elindultam egy lejtőn. Hatalmas összeget örököltem, amivel nem tudtam mit kezdjek, ekkoriban buliztam, drogoztam és rengeteg pénzt elvertem
– mesélte Krisztián a korábban történteket. Az énekes azt is pedzegette, hogy csiki-csuki kapcsolata Takács Zsuzskával sem kerek egészen. Úgy hírlik, a pár most ismét szakított a napokban, azonban nem lehet tudni, hogy ez most végleges az ő esetükben, vagy csupán a szokásos mosolyszünet állt elő.