Létrehozva: 2023.02.01.
Módosítva: 2023.02.01.

Ebben az intézetben töltheti a börtönbüntetését Galambos Lajos

A "parkettás" börtön csak első olvasatra tűnik jobbnak, mint az összes többi bv-intézet. A zenész ott is igencsak puritán körülmények közé kerülhet.

„A hazai börtönökben nincsen semmilyen kivételezés, a fogvatartottakra a jogszabályokban megállapított, azonos jogok és kötelezettségek vonatkoznak. (…) - tudta meg a Bors a BvOP Kommunikációs Főosztályától. A közlemény azt jelenti, hogy bár Galambos Lajost mindenki ismeri ebben az országban, a börtönben ő is csak egy lesz a többi rab közül, aki az ismertsége miatt semmilyen előjoggal nem rendelkezik. 

Galambos Lajos
Lajcsi egy időre elfelejtheti a luxust Fotó: Bors

A zenész ugyan még nem kapta meg a behívóját, de azt pletykálják, hogy Lajcsi átmeneti otthona, Mocsától 170 kilométerre, Kecskeméten lesz. A helyi börtön közel sem egy négycsillagos hotel, még akkor sem, ha az elítéltek között „parkettásnak” nevezik. Ez azonban csupán szóbeszéd, hiszen lapunk kérdésére a bv fotókat is küldött az intézményről, ami közel s távol nem erről árulkodik.

Kecskeméti börtön
Ha Lajcsi Kecskemétre kerül, ilyen állapotok várják majd -  Fotó: BvOP Kommunikációs Főosztály
Fotó: BvOP Kommunikációs Főosztály

Hét évig tartott az ügy 

Galambos Lajost december elején ítélték el másodfokon is az áram-, gáz és más közművek lopásának ügyében, jogerősen három és fél éves börtönbüntetést kapott. Az ügye több mint hét éve húzódik, Lajcsi 125 napot töltött előzetesben, az évek alatt több vádlott is elhunyt, illetve bírót is cseréltek. A tárgyalások során a zenész mindvégig ártatlannak vallotta magát, a másodfokú ítélet után végül azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem erre készült. 

Galambos Lajos
Galambos Lajos és ügyvédje, dr Frölich Krisztián Fotó: Knap Zoltán

Munkával foglalhatja el magát 

A kecskeméti börtönben, mint az összes többi bv-intézetben, dolgozhatnak a rabok. A munka két okból is jó, egyfelől elfoglalják magukat a fogvatartottak, másfelől keresetre tesznek szert, a pénzt pedig hasznos dolgokra fordíthatják. Az intézetekben van "börtönbolt", ahol vásárolhatnak az elítéltek egyebeket mellett tisztálkodási szereket, dohányterméket, zöldséget, gyümölcsöt, savanyúságot és néhány húskészítményt is, mint például dobozos töpörtyűt vagy szalonnát. 

Galambos Lajos
A börtönben dolgozhat és vásárolhat is Fotó: Keresztesi Balázs

Akár koncertet is adhat a rácsok mögött 

Az intézet befogadóképessége 238 fő, ahol (két éve februárban, ez az utolsó fellelhető adat) 93 százalékos a telítettség. Vagyis jó sokan vannak.

A híres embereknek a tapasztalatok szerint a börtönökben nem kell a testi épségükért aggódniuk. A rabok jól bánnak velük, ugyan beszólásokat kapnak, de nem számítanak közellenségnek, sőt kifejezetten népszerűek tudnak lenni. Pláne egy muzsikus. Nincs kizárva, hogy hamarosan egy rögtönzött Lajcsi-koncerten találják magukat a jó magaviseletű rabok. És hogy ennek mennyire örül Galambos Lajos? Semennyire… A zenész több interjúban is elmondta már, hogy már a meggyanúsítása is helyrehozhatatlan károkat okozott a megítélésében, mind a zenei karrierjében és az üzleti kapcsolataiban is. A börtönbüntetés pedig mindezt még tetőzi.

Kereste a Bors az ügyben Galambos Lajost, akitől azt kérdezték, hogy milyen érzések munkálkodnak benne az élete egyik legnehezebb időszakának kapujában. A zenész így felelt: 

Megyek, ahova menni kell, ahova beosztanak. Ennek ellenére az ügyvédeimmel érdeklődéssel várjuk az ítélet írásos formáját, ami véleményem  és az írástudók véleménye szerint is részben szembemegy az alaptörvénnyel és az ítélkezési gyakorlattal. 

- nyilatkozta a zenész. 

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

magyarnemzet.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

ripost.hu

Balesetet szenvedett Kőgazdag Csabi, durván összetört 85 milliós Ferrari

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Lemaradt a melltartó: minden szempár az 53 éves tévésztárra tapadt

HŰHA

Megható vallomást tett Keanu Reeves: „Szeretnék újra együtt dolgozni veled, mielőtt végleg lehunynánk a szemünket”

HŰHA

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda házaspár

HŰHA

Volt kitől örökölnie a szépséget: itt a fotó Kulcsár Edináról és édesanyjáról