RETRO RÁDIÓ

Aurelio bevallotta: Rendőr előtt akarta felszívni a földről kokaint 

Aurelio bevallotta: Rendőr előtt akarta felszívni a földről kokaint 
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 02. 25. 05:00

Kendőzetlenül mesélt elfogásáról és korábbi drogügyleteiről az egykori valóságshow szereplő.

Mint ismert, Auréliót 2015-ben kapták el az 51-es főúton a zsebében 38 gramm kokainnal. A házkutatás során további két gramm marihuánát is találtak. A helyzetét nehezítette, hogy szervezetében is kimutatható volt az igazoltatáskor mindkét szer.

Ezután kellett először a bíróságra járnia, bár akkor még felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta. Ha a korábbi botlása nem lenne, akkor valószínűleg most nem kellett volna bevonulnia. Az egykori valóságshow szereplő a  börtönbüntetése előtt eltöltött egy éjszakát a LifeTV Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában, ahol sok érdekességről beszámolt – írja a Bors.

Fotó: LifeTV

„Harmincegy nap hiányzott, és akkor felfüggesztettet kaptam volna most. Ennyit vártam a laborvizsgálatra, ahol azt nézték, milyen tartalmú a kokain, azaz mennyi a valós százaléka a negyven grammnak. Végül az eredmény kimutatta, hogy 26 gramm a tartalma, ez számított az ítéletben. Harminc gramm fölött van a meghatározó mennyiség, ez még csak a 'csekély' kategóriába tartozott, négy grammon múlt ez is. Ha elérte volna a negyvenet, akkor vége, és azonnal ülnöm kellett volna. Az volt a mázlim, hogy egy rossz minőségű kábítószer volt, mert átvertek, és nem volt jó hatóanyagú” – jelentette ki Aurelio, majd mesélt az elfogása pillanatáról is.

„Megvettem drága pénzért, hazajöttem, és akkor életemben először kipakoltatták a zsebeimet. Le vagyok bilincselve, ki van rakva a kokain a motorháztetőre, és közben potyog le a földre. Úgy be voltam ijedve, hogy megkértem a nyomozót: 'Elnézést, Uram! Azt, ami lepotyog, azt nem lehetne…' – utaltam arra, hogy 'elfogyasztanám', azzal megpróbálva oldani a stresszt” – emlékezett vissza, majd kijelentette, legjobban nem is az fájt neki, hogy elkapták, hanem hogy elvették tőle a méregdrága kábítószert.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.