RETRO RÁDIÓ

Simek Kitti húga kitálalt: elmondta, gyerekként miket tett vele a testvére

Simek Kitti sok év után visszatért
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 06. 19. 10:00

Az apagyilkos lány testvére, Gertrúd az elmúlt években is tartotta a kapcsolatot a nővérével, akiről az a hír járta, hogy prostituált lett külföldön.

Tizenhat év után visszatért a rivaldafénybe Simek Kitti. A tótújfalusi lány neve 2002-ben vált ismertté, amikor tizennégy évesen lelőtte a nevelőapját, aki éveken át szexuálisan zaklatta és bántalmazta őt és az édesanyját is.

A gyereklány megítélése már akkor is kettős volt, főleg, amikor kiderült, hogy Kitti teherbe esett a párjától – sokak szerint azért, hogy megússza a börtönbüntetést. Akárhogy is, Kitti végül valóban megkapta Mádl Ferenctől az elnöki kegyelmet, így nem kellett börtönbe vonulnia.

Ezután rögtön elhagyta az akkor még alig egyéves kislányát, Livit, és a hírek szerint Hollandiába utazott, hogy a testéből éljen meg.

Simek Kitti sok év után visszatért
Fotó: Youtube

Most, sok év múltán az immáron 33 éves Kitti visszatért Magyarországra, hogy magával vigye a tizenhat éves lányát külföldre, akit éveken át egy szóra sem méltatott, és aki óriási szegénységben és nélkülözésben él az édesapjával.

A kamasz érthető okokból kifolyólag nem kíváncsi a szülőanyjára, Kitti húga, Gertrúd azonban egészen jó véleménnyel van a nővéréről.

„Tizennégy évesen, épp annyi idősen szembesültem a teljes igazsággal, mint amikor Kitti meghúzta a ravaszt. Épp a tanáriba vittem be a naplót, amikor véletlenül meghallottam, hogy az ügy teljes hátterét elemezgetik. Ez segített megérteni, hogy a nővéremnek egyszerűen nem volt más esélye a menekülésre. Kitti így óvott meg attól, hogy később hozzá hasonló sorsra jussak. Nem vagyok híve az erőszaknak, de hálás vagyok Kittinek, hogy meghúzta a ravaszt” – mondta el a Blikknek a fiatal nő, aki szerint Kitti sosem volt prostituált.

Külföldön állítólag masszőrként dolgozott, majd gyárakban kereste a kenyérre valót, jelenleg pedig az új élettársával, Richárddal bérel egy éttermet.

Jóllehet, lányát évekig nem kereste, de ha hinni lehet a húga állításainak, vele végig jól bánt, sőt, még a tengerpartra is elvitte magával, amikor a kislányának, Livinek itthon még ételre is alig futotta.

„Hatodikos koromban nyáron Kitti eljött értem, repülőre ültünk és magával vitt Hollandiába. Kirándultunk, állatkertbe mentünk, strandoltunk a tengerparton, bejártuk az egész országot. Mindenben számíthattam rá. Skype-on még a házi feladat megoldását is elmagyarázta. Büszke vagyok és felnézek a nővéremre. Ő a légynek sem ártana. Kitti jólelkű, odaadóan neveli a kisfiát. Ráadásul szeptembertől újra iskolapadba ül, mert felvették a jogi egyetemre.”

A Blikk riportjában Kitti is megszólalt, aki állítja, nem akarta erőszakkal elcsalni a lányát külföldre, csak egy jobb életet kínál neki, amiben rajta kívül élettársa, Richárd és közös kisfiuk is szerepelne.

Hála a saját erőmnek, és azoknak az embereknek, akik mindig mellettem álltak, nekem sikerült átlépnem a múltamon. Már rég nem az a kislány vagyok, aki anno: kiegyensúlyozott, felnőtt nő és édesanya. Ricsivel az életem, mondhatni, tökéletes, benne nemcsak a szerelmet és a barátot találtam meg, hanem a lelki társamat. Harmóniában és teljes egyetértésben neveljük a kisfiunkat. Az életünk így együtt kiegyensúlyozott, boldog és szeretetteli” – fogalmazott az ország egykor hírhedt tinédzsere.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.