RETRO RÁDIÓ

Elmegyógyintézetbe zárták tette miatt a magyar színésznőt!

Urbán Erika
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2020. 02. 15. 17:40

Kabos László imádott felesége fiatal korában meggondolatlanul cselekedett az édesanyja temetésén.

Mindent elsöprő szerelemmel szerette Kabos Lászlót Urbán Erika. A színésznő huszonéves pályakezdő volt, amikor a Kölcsönlakás című darab egyik jelenete során beleszeretett a színészóriásba.

Fotó: Zih Zsolt / MTI

Olyannyira erős volt a szerelem, hogy a színésznő másnap elment a piacra, és közölte a férjével, hogy válni akar, estére pedig már Kaboshoz is költözött.

Azért is volt olyan könnyű számára a döntés, mert csupán hálából, nem szerelemből ment férjhez.

„Imádott édesanyám temetésén a pap azt mondta: boldog lehetek, mert az édesanyám immár Jézus menyasszonya. Annyira dühös lettem ettől, hogy belelöktem az atyát a sírgödörbe. Azonnal elvittek a Lipótmezőre, mondván, megőrültem. Senkim sem volt, viszont édesanyám kollégája, Dobránszky Zoltán színművész kihozott az elmegyógyintézetből, magával vitt Veszprémbe, ösztöndíjasként tanulhattam, gondoskodott rólam. Megmentett, és hálából hozzámentem feleségül, de megbeszéltük, ha szerelmes leszek, elenged – és így is történt” – mondta el a Blikknek Urbán Erika, aki végül harminchárom éven át volt Kabos László társa.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.