RETRO RÁDIÓ

Egy eddig nem látott szülinapi lapról derült ki, ilyen volt Diana humora

Egy eddig nem látott szülinapi lapról derült ki, ilyen volt Diana humora
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 09. 17. 12:50

A hercegnő szabadosabb volt, amikor nem hivatalos státuszában kellett megnyilvánulnia.

Diana tényleg közel állt az emberekhez, sokaknak igazi ikon és példakép volt. A rivaldafényben azonban sokszor óvatosan kellett viselkednie, át kellett gondolnia, hogy kivel mit oszt meg. Emiatt csak nagyon kevés ember ismerte az ő lazább énjét, sőt azt, hogy elég piszkos volt a fantáziája és a humora is.

Fotó: Europress – AFP/Vladimir MASHATIN

Tavaly év végén a Julien's aukciós ház néhány kézzel írott levelet mutatott be, az egyik egy születésnapi köszöntő volt, amelyet a hercegnő akkori könyvelőjének, Anthony Burrage-nak küldött.

Valójában nem is a kézzel írott köszöntés volt pikáns a kártyán, hanem annak a nyomtatott üzenete. A képeslap elején ugyanis egy alvó hercegnő volt látható azzal a felirattal: „Egy kis p*cs elaltatta Csipkerózsikát.”

A képeslapot kinyitva pedig az volt olvasható: „Csak a nagyok miatt érdemes fennmaradni!”

A köszöntés alá Diana a saját nevét írta.

A kártyát novemberben árverezték el, a kikiáltási ár (1200 dollár) duplájáért, 2560 dollárért (átszámítva nagyjából 728 ezer forintért) kelt el – írja a channel24.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.