RETRO RÁDIÓ

Újra elítélte a bíróság a Viszkist: így dühöngött az ítélet hallatán

Újra elítélte a bíróság a Viszkist: így dühöngött az ítélet hallatán
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 12. 19. 07:10

Olcsón megúszta ittas vezetését, mégsem teljesen elégedett Ambrus Attila, 10 hónapra tiltották el a vezetéstõl, valamint 200 ezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezték.

Ambrus még júniusban ült ittasan a volán mögé, majd amikor a rendőrök megállították és szondáztatták, jelzett a készülék. Még a helyszínen elvették a jogosítványát, később vádat emeltek ellene, s bár méltányossági kérelmet nyújtott be, mivel a felesége veszélyeztetett terhes, nem úszta meg büntetés nélkül.

Kézhez kaptuk a végzést a Szegedi Járásbíróságtól. Azt gondolom, a pénzbüntetés méltányos, valamint a jogosítvány megvonásának időtartama is – mondta dr. Szilágyi Roland, a Viszkis jogi képviselője

El tudnám fogadni ezt a döntést, hiszen vállalom a tetteim következményét, ittasan nem lehet vezetni, mégis vannak fenntartásaim – mondta a Blikknek a Viszkis – Hátradőlhetnék, de a feleségem, Réka január végére van kiírva a kislányunkkal. Hatvan kilométerre lakunk a kórháztól, ha bármi történik, megindul a szülés vagy valami komplikáció lép fel, mire kiér a taxi vagy a mentő, már meg is születhet a pici. A legrosszabbkor nincs jogosítványom, ami nagyon dühítő. Inkább fizetnék többet, csak ne tíz, hanem nyolc hónapra vonták volna be az engedélyemet!

Ezzel a névvel nem is vártam mást, tudom, hogy utálnak engem.

Mégis, most nem ez a fontos, hanem hogy a gyermek egészségesen megszülessen. Csak ez számít! – szögezte le Ambrus.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.