RETRO RÁDIÓ

Eltávot kapott, majd megfojtotta 19 éves barátnőjét a magyar férfi!

Eltávot kapott, majd megfojtotta 19 éves barátnőjét a magyar férfi!
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2018. 06. 30. 10:45

A 29 éves férfi azért végzett a kedvesével, mert az nem akart vele megszökni. Most elmemegfigyelõbe került.

Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetbe (IMEI) kerülhet az a férfi, aki börtönből kapott kimenője alatt meggyilkolta a barátnőjét.

A nyíregyházi Z. Sándor azért végzett tíz évvel fiatalabb kedvesével, mert az nem akart vele megszökni.

Most nagy esély van arra, hogy olyan helyre kerüljön, ahol a nap huszonnégy órájában figyelik őt, ugyanis a gyilkosság után önmagával is megpróbált végezni, ráadásul korábban a börtönben is többször voltak öngyilkossági kísérletei - írja a Bors.

A lap információi szerint az IMEI-ben egyáltalán nem kisebb a szigor, mint egy börtönben: rácsok, fémdetektorok és fegyveres őrök kontrollálják a rabokat. Ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy a férfi tüzetesebb elmeorvosi vizsgálata indokolt, akkor biztosan odakerül majd.

"Ügyfelem jelenlegi körülményeiről nem adhatok tájékoztatást" - mondta el a Borsnak a férfi védője, dr. Solt Szilvia.

A férfi a gyilkosság után egy elhagyatott házban bujkált, ám végül a rokonai feladták őt a rendőrségen.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.