RETRO RÁDIÓ

Nincs tovább, a hatóság nem kegyelmez Oszter Sándornak

Nincs tovább, a hatóság nem kegyelmez Oszter Sándornak
Totti
Szerző
Totti
Létrehozva2018. 04. 06. 09:25

Most már hivatalos, a Kossuth-díjas mûvésznek le kell mondania tavairól.

Pár nappal ezelőtt másodjára is átszakadt a gát Oszter Sándor birtokán, emiatt kivonult az illetékes hatóság a diósjenői birtokra. A helyiek egyébként már többször tettek panaszt a színész ellen, amióta elkészült a két mesterséges tó a háza mellett.

Szerintük ugyanis sok törvényt megszegett Oszter, ami miatt veszélyben érezték magukat. Igazuk lett: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság közölte a színművésszel, hogy a birtoka szélén létesített tavak a mostani formájukban nem maradhatnak fenn.

„A Diósjenőn engedély nélkül létesített tavak ügyében a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság megindította a szükséges vízügyi hatósági eljárást, és kötelezte az építtetőt arra, hogy biztosítsa a patak vizének szabad átfolyását- mondta Blikk napilapnak Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelem helyettes szóvivője. – Hatóságunk folyamatos kapcsolatot tart az építtetővel és a település önkormányzatával. A megindított eljárás folytatása mellett, a további megalapozott intézkedések érde­kében az elmúlt hetekben több alkalommal helyszíni szemlét tartottak a katasztrófavédelem szakemberei.”

A döntés azonnali hatályú, így Osztert megbüntetik, ha a jövőben a víz duzzasztásával vagy a terület lezárásával próbálkozik. A művésznek hagynia kell, hogy a tavai kiszáradjanak. A helyiek továbbra is bizalmatlanok, mivel a művésznek eddig sem volt engedélye a tó felduzzasztásra, így nem hiszik, hogy a döntés bármin változtatna. Oszter egyébként 2010-ben még eladásra hirdette a diósjenői birtokot. Az olasz stílusban tervezett, 500 négyzetméteres kastélyt és az akkor 2,5 hektáros birtokot 750 millió forintért kínálták eladásra.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.