Létrehozva: 2018.03.23.

Intim titkairól vallott Nagy Feró, kiderült, hogy megy neki a szex!

Az énekes gõzerõvel készül április 7-i koncertjére, kiderült, mi tartja õt fiatalon.

Hetvenkét évesen is jól megy a szex Nagy Ferónak! A Beatrice frontembere mindent megtesz azért, hogy fiatalosan és egészségesen élhesse az életét, és úgy érzi, legboldogabb időszakát most éli.

Feró azt sem tagadja, hogy az élet minden területén igyekszik szinten tartani magát. Talán ennek is köszönhető, hogy saját bevallása szerint a mai napig aktív szexuális életet él. 

"Úgy érzem, jól megy a szex, még mindig jó vagyok az ágyban. Egy férfi mondjuk hajlamos nagyképű lenni ilyen téren, miközben a teljesítménye valójában a nullához közelít, de szerintem velem a feleségem is elégedett ­– legalábbis nagyon bízom benne" – tette hozzá nevetve Feró.

"Jól tartom magam hetvenkét évesen, a körülményekhez képest kitűnő egészségnek örvendek. Persze nem akarok nagyképű lenni, én is érzem az évek múlását, s nyilván más már a teherbírásom, mint harminc-negyven évvel ezelőtt, de nem bánom.

Nem is vágyódom vissza azokba az időkbe, amikor még nem lehetett színes televíziót venni, vagy tíz évig kellett várni egy Trabantra.

Sokan mondják, hogy bezzeg régen minden jobb volt. A fenéket volt jobb, most a legjobb minden, még ha nem is vagyok már a régi" - mondta el a Lokálnak az énekes.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Tizenegyesekkel döntöttek a gigászok az elődöntőről a BL-ben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

HŰHA

Se bugyi, se más? Tolvai Reni alig valamiben borzolta a kedélyeket

HŰHA

Kelemen Anna elárulta: Ezért írogatnak neki huszonéves fiúk

HŰHA

Mazsi mellbimbója átszúrta falatnyi felsőjét, így illegette magát - Videó