RETRO RÁDIÓ

Mi lehet a baj? Mégsem tér vissza a két nagybeteg színészlegenda

Mi lehet a baj? Mégsem tér vissza a két nagybeteg színészlegenda
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 09. 07. 19:20

Egy emberként izgult az ország a két nagybeteg színészóriásért, Kulka Jánosért és Tahi Tóth Lászlóért.

Előbbi tavaly tavasszal kapott stroke-ot, míg utóbbi idén februárban életmentő agyműtéten esett át. Sokáig úgy tűnt, mindketten visszatérhetnek ebben a szezonban a színpadra, ám a sors közbeszólt - írta a szerdai %Ripost% napilap.

Tavaly novemberben röppent fel először a hír, hogy Kulka János hamarosan újra színpadra léphet a Katona József Színházban. Akkoriban egy informátor arról beszélt, hogy a 2016 tavaszán súlyos agyvérzésen átesett színész már januárban próbálni szeretne a teátrumban, hogy az évad kezdetével már színpadra is álljon korábbi szerepeiben. Ezt a színház sajtó osztálya később cáfolta, ugyanakkor jó előjelnek lehetett tekinteni, hogy Kulka tavaly szeptemberben szerepelt a Katona József Színház társulati fotóján. Éppen ezért különös, hogy a most szeptemberi társulati fotózásra nem ment el. Kérdésünkre a színház sajtósa elmondta, hogy Kulka János a 2017-es évadban sem áll színpadra.
„Nincs abban semmi különös, hogy Kulka János nincs rajta a képen. A fotózás idején éppen nyaralt, mint ahogy többen mások is a társulat tagjai közül. Ugyanakkor azt elmondhatom, hogy János még nem tér vissza az előttünk álló évadban, mert szüksége van némi időre a teljes felépüléshez” - nyilatkozta lapunknak Kazimir Anna.

Úgy látszik, másik legendás színészünknek, Tahi Tóth Lászlónak is várnia kell a visszatéréssel. Õ februárban esett át életmentő agyműtéten, miután január végén egy előadás közben rosszul lett. Az operáció jól sikerült, de két hónapig kórházban kellett maradnia. Amikor kiengedték és hazamehetett, a Kossuth-díjas művész nagyon bizakodó volt felépülésével kapcsolatban.


„A nyár a pihenésé lesz, de ha továbbra is ilyen ütemben gyógyulok, akkor ősszel mindenképpen visszaveszem a szerepeimet – nyilatkozta lapunknak május végén Tahi Tóth László. Sőt, nyáron már filmet is forgatott, igaz – mint mondta -, az nem olyan, mint egy színdarab. Később pedig felesége gondos ápolása mellett, már a vígszínházi darabjainak szövegkönyveit olvasgatta otthon.
Ezért volt meglepő, amikor megtudtuk, hogy a József Attila Színház – ahol vendégművészként lépett fel - nem számol vele ősszel. Pedig Tahi Tóth Lászlónak éppen az az egyik kedvenc darabja - és éppen ennek az előadása közben lett rosszul. Alig várta, hogy újra játsszon benne...
Nyáron többször is beszéltem Tahi Tóth Lászlóval – mondta a %RIPOST%-nak-nak Nemcsák Károly igazgató. – De úgy éreztem, egy olyan darab, ami sok stresszel jár, még túl sok lenne neki, hadd erősödjön. Így ősszel nem játsszuk a Hattyúdalt. De amikor teljesen felépül, biztosan újra elővesszük a darabot. Annyi biztos, nélküle nem fogjuk műsorra tűzni.”
Kerestük anyaszínházát, a Vígszínházat is, hogy ott számolnak-e vele, de lapzártánkig nem kaptunk választ.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.