RETRO RÁDIÓ

Ekkor tér vissza a színpadra, az agyműtéten átesett magyar legenda

Ekkor tér vissza a színpadra, az agyműtéten átesett magyar legenda
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 09. 27. 15:33

Végre jó híreket kaptunk a nagybeteg Tahi Tóth Lászlóról, aki hét hónapig lábadozott.

Bár úgy tűnt, idén már nem állhat színpadra a népszerű művész, most kiderült, olyan gyorsan javul az állapota, hogy három darabban is a közönség elé áll idén ősszel.

Nagyon várja visszatérését a színpadra Tahi Tóth László, aki február elején életmentő agyműtéten esett át. A Kossuth-díjas művész két hónapot töltött kórházban, mire hazaengedték. De otthonában is még pihennie kellett és az egész nyarat a felépülésére fordította.

De most boldogan jelentette be a Vígszínház, hogy Tahi Tóth László két műben is visszatér októberben. A legendás színész végre jól van. Feleségével, Karászy Szilviával balatoni nyaralójukban pihentek és csak szeptember elején tértek vissza budai otthonukba. De már oda is vitte magával azoknak a daraboknak a szövegkönyveit, amelyekben visszatér.

„Tettem mindezt annak ellenére, hogy mindegyiket tudom még akkor is, ha álmomból felkeltenek. De nagyon várom már, hogy visszatérjek a színpadra – mondta a %RIPOST%-nak Tahi Tóth László. – Kemény volt a két hónap a kórházban és nem volt zökkenőmentes a gyógyulás sem. Természetesen lelkileg is megviselt a dolog, voltak hullámvölgyek, nem titkolom. De Szilvia gondoskodása mellett otthon már sokkal jobb volt minden, éreztem, hogy napról napra jobban vagyok. Ezért is mertem elvállalni júliusban a Galambos Zoli barátom rendezte, Spanyolul tudni kell című filmjében egy szerepet. Szerencsére nem volt semmi baj, élveztem a forgatást.”

Ugyanakkor a színész hozzátette: egy filmforgatás teljesen más, mint egy színdarabban szerepelni. A kamerákat bármikor le lehet állítani, ha valaki elfárad, de egy színdarabot nem lehet csak úgy leállítani.

„Szóval nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz a visszatérés – folytatta Tahi Tóth László. – Nyolc hónap telt el a kórházba kerülésem óta, ez nagyon hosszú idő. De szerencsére már jól vagyok, így október elején már játszom a Pesti Színházban az Audencia című darabban, azzal debütálok. A Vígszínházban pedig a Játék a kastélyban és az Óz, a csodák csodája előadásban játszom újra. Egyelőre ezt a három darabot vettem vissza, nem akarom túlvállalni magam. Aztán majd kiderül, hogy bírom és akkor jöhetnek majd az új darabok.”

Egy darabba viszont semmiképpen nem tér vissza a legenda. A József Attila Színház Hattyúdal a Republiccal című előadás pedig az egyik kedvence volt. Mint ismert, január végén ebben a darabban lett rosszul, s bár az előadást a kollégái segítségével végig játszotta, de utána mentővel vitték kórházba.

„Tényleg nagyon szerettem a Hattyúdalt, de a rossz emlékek miatt még nem vagyok rá kész, hogy újra játsszuk – mondta a Jászai Mari- díjas művész. – Az, hogy elfelejtettem akkor a szöveget, hogy nem forgott a nyelvem, hogy úgy kellett kisegíteni, nem túl jó emlék. Nem tudom, mit hozna elő, ha újra műsorra tűznék. Szóval azt még egyelőre nem merném elvállalni. Majd meglátjuk, hogy megy a többi és utána okosabb leszek.”

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.