RETRO RÁDIÓ

Durva okból alázzák az esküvőre készülő Szabó Zsófit!

Durva okból alázzák az esküvőre készülő Szabó Zsófit!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 10. 01. 14:55

A mûsorvezetõnek nem mindennapi dolog miatt szóltak be, õ pedig reagált rá.

Ma férjhez megy Szabó Zsófi, a rajongói oldalán pedig forrnak az indulatok. A műsorvezetőt ráadásul nem is alaptalanul bántják, hiszen a Nyerő Párosban bebizonyította, hogy cseppet sem konyít a főzéshez.

Zsófi nagy bajba került, amikor csirkepaprikást kellett főznie, és már az első lépéseknél elakadt: úgy próbált hagymát pirítani, hogy olaj helyett vízben kezdte el főzni.

Ez napok után is mély nyomot hagyott a rajongókban, több fórumon is hangot adtak értetlenségüknek, miszerint egy feleséggé váló nőnek illene legalább alapvető főzőtudománnyal rendelkeznie.

A kínos helyzetet kompenzálandó, Zsófi egy képet töltött fel a rajongói oldalára, amelyen gusztusos sütemény látható, amit ő csak szeretetsütinek nevez.

Amikor a kép alatt is megjelent egy nem túl kedves komment, amelyben azzal vádolják, nem ő sütötte a finomságot, Zsófi, kihasználva az alkalmat, rögtön hangot adott a felháborodásának.

"2016-ban kis túlzással ugyan, de szerintem bárki, bármit el tud készíteni. Csak kell hozzá egy iPhone (vagyis receptkönyv!!!)
Szóval a csirkepaprikás is simán ment volna, ha beüthettem volna a Google-be!"

Zsófit az utóbbi időben sokat bántják, többek szerint teljesen más arcát mutatta a játékban, mint amit a rajongók eddig megismerhettek, sőt, többen közölték, hogy nagyot csalódtak a lányban. A kérdés már csak az, hogy mai esküvője végre el tudja-e feledtetni a követőivel az elmúlt hetekben megismert Szabó Zsófit.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.