RETRO RÁDIÓ

Sokkoló! Véletlenül mérgezték meg magukat a sztárok!

B.M.
Szerző
B.M.
Létrehozva2015. 09. 12. 16:00

Egy szempillantás alatt megtörtént a baj, a csodával határos, hogy nem haltak meg. A döbbenetes baleset óta átértékelték az életüket.

Tatár Csilla rendszeresen kerül a halál torkába!

Még csak tinédzser volt, amikor megtörtént az első szerencsétlen baleset: előző nap kitisztította a vízforralót, másnap pedig teát készített magának. Azonban még vegyszeres volt a készülék, ami szétmarta Csilla torkát. Az orvosok szerencsére meg tudták menteni az életét. Évekkel később a zuhanyzót tisztította vízkőoldóval és fertőtlenítőszerrel, a két vegyszer pedig reakcióba lépett egymással. A veszélyes klórgáz miatt ismét egy hajszálon múlott, hogy nem történt tragédia. A harmadik eset a figyelmetlenségéből történt, miközben vezetett. Az ásványvizes palack helyett az ablakmosó folyadékba ivott bele.

Csongrádi Katának majdnem a fogyókúra okozta a vesztét!

A színésznő világéletében ügyelt az alakjára, ám egyik alkalommal túlzásba vitte a diétázást. Egy éven keresztül napi másfél liter csalánteát fogyasztott, egyszer csak rosszul lett, és kórházba került. Kiderült, hogy súlyosan károsodott a mája, veséje és a látása is. Az orvos azt mondta neki: megmérgezte magát a csalánteával! Kata azóta már felépült, de többé eszébe nem jutna ilyen felelőtlenül fogyókúrázni.

Varnus Xavér a születésnapján került kórházba!

A neves orgonaművész megvendégelte barátait, és a partira különleges finomságokat is készített. A hajnalig tartó mulatozás után lefeküdt aludni, majd órákkal később gyötrő hasfájásra ébredt. Állapota annyira aggasztó volt, hogy azonnal kórházba sietett. A vizsgálatok szalmonella-fertőzést mutattak ki a híresség szervezetében. Az a furcsa, hogy a baráti társaságból senki sem panaszkodott hasonló tünetekre. Pedig minden bizonnyal valamelyik étel lehetett a bűnös, amit Xavér saját kezűleg készített el a jeles alkalomra.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.