
A világ legoptimistább kutyájától elolvadsz! - Fotó
Egy japán kutyus játék közben beszorult a sövénybe, de úgy tett, mintha semmi baj nem történt volna. Mindezt elképesztõ vigyorral.
Mindannyiunkkal előfordult már, hogy elestünk vagy levertünk valamit, de úgy csináltunk, mintha semmi nem történt volna. Sőt azt játszottuk, hogy direkt így akartuk. Valami ilyesmi játszódhatott le abban a japán siba inuban is, aki futkározás közben beszorult az út menti sövénybe. De úgy tett, mintha csak megpihenne, és elképesztő vigyorral a száján jelezte, hogy ő igazából nagyon boldog, és egyáltalán nem kell segíteni neki. Pedig bármikor le is eshetett volna az alatta két méterrel lejjebb lévő járdára.
A szorult helyzetben is örvendező kutyust végül kiszabadították, de előtte még lefotózták a mosolyt keltő pillanatot. Mert a tündéri pofiját mindenkinek látni kell.
![]()
![]()
![]()





