RETRO RÁDIÓ

Kate Moss rángatta az őt fotózó utasokat és kurafinak nevezte a pilótát!

Kate Moss rángatta az őt fotózó utasokat és kurafinak nevezte a pilótát!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 06. 09. 07:34

Vodkás üveg lógott ki a táskájából, útközben folyamatosan piált, aztán meg kurafinak nevezte a repülõgép pilótáját a botrányairól híres modell.

 A botrány még vasárnap délután történt egy fapados járaton Törökországból London felé. Az ügy első részleteiről már beszámoltunk. Ahol aztán a lutoni repülőtéren, többek szeme láttára, rendőrök kísérték le a repülőgépről a jól láthatóan tántorgó modellt. A brit bulvársajtó pénzt ígért azoknak az utasoknak, akik elmondják, mi is történt a gép fedélzetén, így hát hamar kiderült az igazság.

Már a reptéren vadul piált

 A történet valószínűleg ott kezdődött, hogy az EasyJet járata több, mint két és fél órás késéssel indult el Bodrumból. A többször is hangosan méltatlankodó Kate Moss pedig vett egy nagy üveg vodkát a reptéri boltban és vadul inni kezdett. Közben káromkodott, mint egy kocsis, szidta a légitársaságot.

A gépen már részeg volt

Hivatalosan csak annyit tudni, hogy a több, mint két órát késő repülőjáraton, agresszívan viselkedett, nem volt együttműködő a személyzettel, magatartása úgymond bomlasztóan hatott az utasokra. Azóta sok minden egyéb is napvilágra került.

A részeg világsztár a késés után attól húzta fel még jobban magát, hogy a körülötte ülő utasok fényképezni kezdték, amint részegen dühöng. Õ pedig egyre keményebben beszólt azoknak akik arcába villogtatták a vakut.

Egy-két utast meg is rángatott

Már-már verekedésbe torkollott a botrány, amikor a gép kapitánya próbálta meg csillapítani a kedélyeket. De Kate neki is beszólt. Nemes egyszerűséggel kurafinak nevezte, amit a pilóta visszautasított.

Ezután hívta a személyzet a lutoni repteret. Azt kérték a rendőröktől, hogy vigyenek le a gépről egy agresszív utast.

Az Easyjet szóvivője egyelőre nem válaszolt arra a kérdésre, hogy kitiltják-e járataikról a világhírű, ámde gyakran botrányokba keveredő modellt. Aki végül is a társaság botrányos késése miatt húzta fel ennyire magát...

 Kate egyébként egyik barátnője ötvenedik születésnapját ünnepelni utazott Törökországba, Bodrumba... Pechjére egy fapadossal...

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.