Nem hiszed el: Világsztár hagyta cserben a magyar divattervezőt

Herczeg Zoltán már sok éve ismert divattervező volt itthon, amikor a vakszerencse, vagy ahogy ő mondja, a sors, összehozta a világsztár Michael Madsennel, aki pillanatok alatt festett szavakból olyan jövőt Zoli elé, amiről ő maga még csak álmodni sem mert igazán.

Hogy kár volt elhinnie? Nem hinnénk, hiszen, bár az álomból majdnem rémálom lett, a divattervező életét és gondolkodásmódját megváltoztatta, s emiatt ma már úgy érzi, hálás lehet a hollywoodi fenegyereknek.

"Kezdjük az elején, mert ez egy igazán tanulságos történet, bár az igazi tanulságot saját magam számára hordozza igazán…”- vág bele történetébe Herczeg Zoli, aki otthonában fogadta a %RIPOST%-ot, hogy először és utoljára mesélje el a világsztárhoz fűződő életmeséjét, illetve annak - finoman szólva - fanyarra sikeredett végkifejletét.

"Barátságnak nem nevezném azt, ami kialakult köztünk, de öt-hat éven át valóban azt hittem, hogy a kapcsolatunk működik, vagy legalábbis működhet.  

Azt hiszem, nem lövöm le a "poént", ha elárulom, hogy ennél nagyobbat aligha tévedtem még életemben, hiszen itthon vagyok, és nem egy felkapott hollywoodi tervezőként élem az életemet…

Persze visszagondolva voltak jelek bőven, de én nem vettem észre, vagy inkább nem akartam észrevenni őket. Földhözragadtabb barátaim gyakran figyelmeztettek, hogy szerintük nem minden van úgy, ahogyan gondolom, de én foggal-körömmel ragaszkodtam egy olyan ideához, ami később illúziónak bizonyult”- vallja be Zoli, aki 2009-ben ismerkedett meg a Kill Bill sztárjával.

"A találkozásunk a véletlenen múlott, bár én inkább sorszerűnek mondanám. Itt forgatta azt a bűn rossz filmet, a Magic Boyst, és eközben kapott egy filmes díjat Portugáliában. Emberünk erre nagyon nem számított, és nem volt nála semmilyen ruha, ami illet volna egy gálához, ezért a magyar asszisztense telefonálgatni kezdett. Felhívta az én Kata barátomat, aki engem ajánlott. Én ugyan nem voltam Budapesten, de kinyittattam az üzletemet, Madsen pedig eldobta az agyát. Akkoriban még abszolút „stricis” cuccokat terveztem, és ez a stílus neki nagyon feküdt, illetve fekszik, gondolom, ma is. Ráadásul mivel a prototípusokat általában magamra tervezem, minden ruhám tökéletesen passzolt rá.

Azonnal hívott és közölte, hogy szeretne velem együtt dolgozni

- meséli a tündérmeseszerű történetet Herczeg, aki Michael Madsen minden szavát elhitte, de ki ne tette volna?

"Nem sokkal ezután már egy stábvacsorán beszélgettünk a Liszt Ferenc téren, ahol lelkesen mesélt az ő saját, amerikai márkájáról, és arra kért, vigyem én a ruhavonalat. Gondolj csak bele, milyen lehet, amikor egy szupersztár kezd el isteníteni téged, és üzleti jövőt tervezni veled. Hát persze, hogy azt hiszed, beköszöntött az örök tavasz a kis életedbe! Na, mindegy, én elképzeltem és el is hittem! Frankón azt gondoltam, hogy nekem csak terveznem kell, ő vagy a csapata pedig szervezi és bonyolítja az üzletet úgy, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Az csak jóval később derült ki, hogy az ő ajánlata mindössze az a három mondat volt, és ezzel kifújt”- neveti el magát Zoli, aki persze keményen beleállt a munkába.

„Ezt az egészet innen Budapestről elég nehezen lehetett volna kivitelezni, így fejben már csomagoltam, miközben komoly és komplett üzleti terveket ácsoltam. Eközben rengeteg ruhát kapott tőlem, hiszen úgy gondoltam, ő lesz a cuccaim arca. Végül hazautazott, én pedig telefonon és e-mailen tartottam vele a kapcsolatot, és persze egyre több és több pénzt toltam az álomba.

Végül 2014 elején felszámoltam az üzletemet és a cégemet, eladtam vagy elajándékoztam a ruháimat, és megterveztem, legyártottam egy háromszáz darabból álló kollekciót, és az egész pakkal elindultam az USA-ba.

Addigra már túl voltunk egy katalógusfotózáson, de végül mindössze ennyi volt, amit ő ebbe a buliba beletett. Ezt persze akkor még nem tudtam, vagyis tudtuk, mivel velem utazott az akkori üzlettársam is, aki szintén sok pénzt invesztált a „nagy” üzletbe”- tárja szét a karját lemondóan a divattervező, aki nagyon nem azt kapta a tengerentúlon, mint amire számított.

"Persze nem érkeztem üres kézzel, hiszen a kollekción túl, vittem neki úgy százhúsz ruhát, cipőt, ékszert, stb. West Hollywoodban béreltem egy lakást, amiben berendeztük az úgynevezett show-roomot, és vártuk a vevőket. Életem legkomolyabb leckéjét kaptam akkoriban. Szembetalálkoztam azzal a Herczeg Zolival, akinek nem nyílnak ki azonnal azok a bizonyos ajtók a jöttére, aki nem tud kit felhívni, és akiért nem törik magukat a divatújságírók, hogy bemutassák az amerikai közönségnek.

Eközben többször is találkoztunk Madsennel, aki folyton megígérte, hogy telefonál ennek vagy annak, és hamarosan elindul a nagy élet számomra odakint. Nagyjából két hónapja lehettem kint, amikor már éreztem, hogy kezd elfogyni a pénzem és a türelmem is. Ekkor láttam őt utoljára, bár abban sem volt köszönet. Amikor felhívtam, közölte, hogy csak akkor tud átjönni Malibuból West Hollywoodba, ha kifizetjük a szállodaszobáját, ami ezerötszáz dollárba kerül.

Erre már berágtam és közöltem vele, hogy inkább autóba ülünk és mi megyünk át hozzá úgy huszonöt dollárból, és még a kávéját is én állom, a maradék pénzből pedig fullos kollekciót gyártok!!

Erre végül megmozdult és megérkezett. Délután kettőkor már kissé spiccesen megint jött a szokásos ígérgetéssel, amiből persze megint semmi nem lett, hiába hangzott el Mickey Rourke, Steve Buscemi, Harvey Keitel neve is egy közös fotózás révén. Ekkor telt be a pohár, és elhatároztam, hogy hazajövök…”- meséli ma már derűsen Herczeg Zoli, aki nem tagadja, nem volt könnyű újra talpra állnia itthon. 

"Ez a kis kaland nagyjából tizenöt-húsz millió forintunkba és hat évembe került, de visszagondolva, valami különös módon minden fillért megért.

Hülyén hangzik, mi? Pedig így van.

Sokáig persze haragudtam rá, és tényleg minden értelemben a padlón éreztem magam, de van egy ember az életemben, az én lelki tanítóm, mentorom, „pótapám”, aki végül ráébresztett, hogy teljesen igaza van abban, amit húsz éve mondogatott nekem folyamatosan. Mégpedig, hogy nem voltam a helyemen. Két évtizeden át biztos voltam benne, hogy téved, de Amerikában beleszaladtam egy akkora pofonba, ami észhez térített és megmutatta, hogy el kell indítanom egy kemény lelki munkát, aminek a végén elkezdhetem élni végre a saját életemet, illúzióktól mentesen. Egy évembe telt, mire felálltam, de már tudom, hogy merre tartok, ki vagyok, és ki akarhatok még lenni.

Ez az én hollywoodi történetem, és ez így van jól, így csodálatos a kudarccal és a felismeréssel együtt…