Létrehozva: 2020.08.23.

Természeti katasztrófa, sokan meghaltak Törökországban

Négy ember életét vesztette és tizenegyen eltűntek villámárvizekben Törökország északi részén, a Fekete-tenger térségben – közölte vasárnap Süleyman Soylu belügyminiszter.

A Giresun tartományban készült felvételek szerint a szokatlanul heves esőzések okozta árvizek elöntötték az útmenti épületeket, a parkoló gépkocsikat, sárral temetve be őket. 118 település megközelíthetetlenné vált.

A tárcavezető szerint folyik a kutatás az eltűntek után. A halálos áldozatok egyike rendőr, akinek gépkocsiját elsodorta az ár – közölte Soylu a helyszínek egyikét, Dereli városát felkeresve. A miniszter szerint eddig 133 embert mentettek ki a villámárvizekből.

 

A belügyminiszter kíséretében lévő Bekir Pakdemirli mezőgazdasági miniszter elmondta, hogy a tartományban a szombaton lehullott csapadék mennyisége meghaladta az augusztusi havi átlag másfélszeresét. „Ez az első alkalom, hogy ilyen árvizeket, villámárvizeket látok. Mindent meg fogunk tenni, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő” - ígérte.

origo.hu

Lángolt a lelátó Párizsban, de ez sem volt elég a PSG sikeréhez

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

ripost.hu

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter jelöltje évekig fúrta a rezsicsökkentést Brüsszelben

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Magyar Péter új embere évek óta fúrja a rezsicsökkentést.

POLITIK

Már 2019-ben megindultak Karácsonyhoz a guruló dollárok

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában