3 éve

Novák Katalin: Weber ne leckéztessen minket demokráciából

Manfred Weber nem tudja megemészteni, hogy Magyarország nem támogatta uniós elnökjelöltségét, megint a Fideszt támadta. Novák Katalin államtitkár Facebook-bejegyzésben utasította vissza Weber kijelentéseit.

Magyarországon nem szokás valakit letorkolni azért, mert véleményt fogalmaz meg – reagált Novák Katalin, a Fidesz alelnöke az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője, Manfred Weber szavaira, aki szerint az EPP nem változtat irányvonalán; ha valaki ehhez a pártcsaládhoz akar tartozni, követnie kell az értékeit, és „nem kér kioktatást sem a politika, sem a választások ügyében”.

A Fidesz alelnöke a Facebookon úgy reagált a néppárti vezető által elmondottakra, hogy „nincs szükségünk arra, hogy Manfred Weber demokrácia-leckéket adjon nekünk”. Magyarországon nem szokás valakit letorkolni azért, mert véleményt fogalmaz meg. A Néppártban mostanság igen? – tette fel a kérdést Novák Katalin.

Mint az köztudott, Weber az Európai Bizottság elnöki posztját szerette volna megszerezni, amihez balliberális támogatókat keresett. Ennek érdekében gátlástalanul támadta a Néppártban a Fideszt, kijelentve, ha csak a magyar polgári párt támogatásával nyerheti el a posztot, akkor inkább nem lesz elnök.

Kívánsága teljesült, a Fidesz nem támogatta, nem is lett a Bizottság vezetője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Minden idők legőrültebb meccsén dőlt el az Európa-liga döntő a Puskás Arénában

origo.hu

Kétségbeesve üzent a megvert Opitz Barbinak az apja

borsonline.hu

Horrorbaleset: szakadékba zuhant egy busz, 10 ember meghalt, rengeteg a sérült

hirtv.hu

Vezércikk: Magyarország mellé állt Görögország az új szankciós csomag kapcsán

ripost.hu

Itt az újabb sztárszakítás? Pedig a TV2 sztárja már a családalapítást tervezte

mandiner.hu

Megtalálták az extrémsportoló holttestét a Himaláján

origo.hu

Borzalmas dolog történt az RTL Klub alkoholista színészének kisfiával

astronet.hu

Júniusi angyalhoroszkóp 2023: mit üzen neked az őrangyalod?

ripost.hu

Gyermeke sírására riadt az éjszaka Molnár Guszti exfelesége, kórházba kellett vinni

ripost.hu

Megtámadták Opitz Barbit az egyik budapesti plázában

mandiner.hu

Itt a Mandiner elképesztő nyári előfizetési akciója!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Videóriport: így néz ki ma a román nacionalisták által megszentségtelenített úzvölgyi temető

POLITIK

Lakásból lopták ki Újpesten Lufit, a kiskutyát, a rendőrség nyomoz

POLITIK

A magyar katonák helyt álltak Koszovóban

POLITIK

Karácsony belesodorna minket a háborúba

HARCÉL

Von der Leyen azt javasolja az ukránoknak, hogy állítsák le a Barátság vezetéket Magyarország felé

POLITIK

Így fosztanák meg hazánkat az uniós elnökségtől

POLITIK

Elon Musk szerint Kína és az USA ikertestvérek

POLITIK

Kína már több harci drónt exportál, mint az USA