
"Nekem kicsit furák voltak egyes politikusok reakciói" - írta Facebook-posztjában Szabó Szabolcs, az azóta megszûnt Együtt egykori politikusa, jelenlegi független parlamenti képviselõ a Miniszterelnökség Karmelitában mûködõ menzájának árairól.
Ismert, az ellenzéki pártok korábban éles kirohanást intéztek emiatt a kormány ellen, az ellenzéki politikus írásában hívta fel a figyelmet a kettős mércére.
![]()
Szabó Szabolcs bejegyzésében arról írt, hogy
kettős mércét alkalmaz az ellenzék a Miniszterelnökség Karmelitában működő menzájának áraival kapcsolatban.
„A napokban nagy felzúdulás volt a Miniszterelnökség a Karmelitában működő menzájának az étlapja, egészen pontosan annak az árai miatt.”
Nekem kicsit furák voltak egyes politikusok reakciói is
– tette hozzá.
Posztjában elárulta, hogy ebben a hónapban 711.019 forint fizetést kapott, amivel minden bizonnyal arra utalt, hogy mindkét helyen belefér egy ebéd vagy reggeli.
![]()
Szabó Szabolcs két - igaz, nehezen olvasható - étlap fotóját is mellékelte bejegyzéséhez, az egyik a "Fehér Ház", azaz a képviselői irodaház, a másik az Országház éttermének választékát és árait tartalmazza.
Az árjegyzékek alapján a parlamenti képviselők - az ellenzékiek is! - az Országházban étkezhetnek olcsóbban.
Szabó Szabolcs facebookos bejegyzése itt olvasható.
Ismert, az ellenzék élésen támadta a Miniszterelnökség Karmelitában működő menzájának árait, amire válaszul a minisztérium közleményt adott ki. Írásukban kiemelték,
az önkiszolgáló menza nem étterem.
Hozzátették, az üzemi konyha kínálatában kisebb adagokat szolgálnak fel, és az ételkínálat is korlátozott.
A Karmelita hivatali étkezője hasonló árképzéssel dolgozik, mint a parlamenti képviselők étkeztetését ellátó Országház Étterem, ahol egy kétfogásos menü ára 780 forint.
Tehát a képviselők, köztük az ellenzékiek is természetesen, olcsóbban ehetnek ebédet a parlamenti étteremben, mint a miniszterelnökségen dolgozók a Karmelita menzáján.
Forrás: Origo.hu







