
"Segítség helyett a mobiljukkal filmeztek" - megszólal a londoni terror hőse
Bár a támadó õt is megszúrta a nyakán, David Peters minden erejét összeszedve szembeszállt vele, míg mások tétován álltak, és felvételeket készítettek a telefonjaikkal. A hõs mérnök most õszintén beszélt az átélt borzalmakról.
Ahogy arról a %RIPOST% már beszámolt, szombat éjjel durva késeléses támadás történt a londoni Central metróvonal leytonstone-i állomásán.
![]()
A később terrorcselekménynek minősített akcióban három férfi sérült meg. Köztük volt a 33 éves David Pethers is, az a hős mérnök, akit a támadó a nyakán vágott meg az éles pengével.
Pethers, aki minden erejével próbált segíteni a többi utason, a DailyMail-nek mesélt őszintén az átélt borzalmakról.
Többen is álltak körülöttünk! Felnőttek voltak, ám mégsem csináltak semmit. Segítség helyett a telefonjukkal filmezték a támadást
- fakadt ki a bátor férfi, akit teljesen felháborított utastársai viselkedése. Velük ellentétben ő ugyanis egy másik utassal együtt mindent elkövetett, hogy legalább a nőket és a gyerekeket megmentse a támadótól.
Annyi pillanat volt, amikor együttes erővel le lehetett volna teperni!
- árulta el.
A 29 éves merénylőt, Muhaydin Mire-t végül sokkolóval bénították meg a rendőrök. Egyik áldozata, egy 56 éves férfi olyan súlyos nyaki sérüléseket szenvedett, hogy azóta is kórházban ápolják. A hős mérnök szerint Mire le akarta fejezni az ártatlan utast, miközben ezt ordította: "Ezt Szíriáért kapjátok!"
A terrorista letartóztatásáról készült videó azóta bejárta a világhálót. Ennek köszönhető az a szállóigévé lett mondat is, amit az egyik járókelő üvöltött a földre tepert merénylőnek. Ez az a bizonyos "You ain't no muslim bruv", vagyis "Nem vagy muszlim, haver!", ami egy csapásra a terrorizmus ellenesség hívószavává nőtte ki magát az egész világon.
A hős londoni férfi tiszteletére pedig már egy Facebook csoportot is létrehoztak.






