8 éve

Túl hangosan nevetgél, bikát herél a legnagyobb netguru

Másokat zavaró harsány hahotájáról ismert napjaink legnagyobb netguruja, a heves vérmérsékletû, négy gyerekes Jeff Bezos. Õ a legnagyobb webáruház az Amazon.com megalkotója, s õt tette népszerûvé az e-könyveket is.

Steve Jobs, az Apple atyjának halála óta ő az internet világának látnoka, sokan figyelnek a szavára. Imádja a falusi életet, tud bikát herélni, traktort vezetni, bulldózerezni és gyerekkorában arról álmodott, hogy mindennapi közlekedési eszközzé teszi az űrhajót.

1995-ben valahol azt olvasta, hogy az internet használata évente 2500 százalékkal nő, ezért rábeszélte szüleit, hogy adják neki a nyugdíjas éveikre félretett 300 ezer dolláros megtakarításukat.

Befüvezett hippi

Tipikus garázsvállalkozásként beindította az Amazont, amit a hatalmas dél-amerikai folyóról nevezett el. Kollégái nem nagy jövőt jósoltak neki:

„Számítógép-mániás, befüvezett hippinek tűnt, semmi többnek…” – így emlékeznek rá.

A csúfos véget ért Lehman Brothers vezető elemzői is összeomlást jósoltak a fűt-fát áruló internetes vegyeskereskedésnek, az első 6 évben 2 milliárd dollár adósságot felhalmozó Amazonnak. Az internet lufi kipukkanásakor úgy tűnt, mindennek vége. A részvényárak a tizedére zuhantak, követelőztek a hitelezők. Aztán mégis csoda történt. Miközben a kétezres évek elején a netvilágban szinte minden nagy álom összeomlott, hirtelen beindult az e-kereskedelem. A  vegyes kereskedés  Amazon, mindent vitt!

Két pizza elég

Jeff nem hisz a túl nagy létszámú értekezletekben, csak annyi emberrel hajlandó tanácskozni, akiknek két pizza elég. Utálja a prezentációkat, szerinte elfedik a lényeget, röviden, írásban kér a kollégáktól beszámolókat. Sokak szerint azért nevet olyan furcsán, mert a szokatlan helyzettel próbára teszi a vele kommunikálókat.

Csak úgy hobbiból megfinanszírozta azt a kutatást, ami a tenger mélyén megtalálta az első embert Holdra juttató Apolo-11 kilövő rakétájának maradványait. Na és elköltött még 42 millió dollárt egy texasi hegy mélyébe rejtett órára, ami 10 ezer évig mutatja majd az időt. Amúgy, nem mellékesen, a Ripost az Amazon szervereiről jut el a látogatókhoz…

 

Fotók: AFP

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Dortmund hatalmas bukása eltörpül a focihétvége legelképesztőbb fordulatához képest - videók

origo.hu

Súlyos döntést kell meghoznia Opitz Barbi édesapjának

borsonline.hu

Halálos busztragédia történt az M3-as autópályán

metropol.hu

Járni sem tud már, vérre van szüksége a 14 éves élsportoló Boginak

hirtv.hu

Pünkösd: Egyház születésének napja

origo.hu

Botrányt okozott Selena Gomez Beyoncé párizsi koncertjén - videó

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2023. május 29-június 4.: a Mérleg Hold békét, a Nyilas telihold lobbanékony hangulatot hoz

ripost.hu

Az anya sikolya törte meg a kórházi folyosó csendjét: fia a szeme láttára halt meg

ripost.hu

Döbbenetes részletek Suhajda Szilárd kereséséről: a végsőkig küzdött

ripost.hu

11-szer hozták vissza, végül életét vesztette a magyar focista

ripost.hu

Ne dobd ki a használt teafiltert, nyáron életmentő lehet

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Von der Leyen azt javasolja az ukránoknak, hogy állítsák le a Barátság vezetéket Magyarország felé

POLITIK

Mécses szorult egy süni fejére a csömöri temetőben - fotó

POLITIK

Amerika elkerülheti a pénzügyi csődöt

POLITIK

Londoni orosz nagykövet: Moszkva békét akar

POLITIK

Kinyitott a Balaton, kezdődik a szezon: ne lepődj meg, ha ilyen árakat látsz - videó

POLITIK

Folyamatosan támadják Kijevet az oroszok

POLITIK

Ferenc pápa látogatása elismerés volt Magyarországnak

POLITIK

Szörnyű fájdalmak gyötrik, 14 évesen már járni sem tud az élsportoló Bogi