RETRO RÁDIÓ

Bebe szerelmi életéről vallott: „Szépen csiszolódunk egymáshoz”

Létrehozva2025. 07. 14. 06:00

A Melody Maker frontembere igazán sikeres időszakot tudhat maga mögött. Bebe örömmel mesélt az életében bekövetkező változásokról.

Úgy tűnik, valami bolygóközi akció valóban elindult – legalábbis Bebe, a mindig mosolygós énekes szerint most összeállni látszik minden az életében. A Melody Maker frontembere nemrég a magánéletéről és szakmai újdonságairól is mesélt lapunknak, sőt, néhány apró, de izgalmas kulisszatitkot is megosztott egy készülő produkcióval kapcsolatban.

Bebe
Bebe élete minden területen jól alakul (Fotó: Vendel Lajos)

Bebe filmsztár babérokra tör?

„Sajnos még nem publikus, de ígérem, azonnal beszámolok, amint lehet…” – mondta sejtelmesen a forgatásról, ahol egy új szerepkörben láthatjuk majd. Bár nem árulhatott el részleteket, annyi biztos: kihívás volt, de élvezte a munkát.

A szerelem terén is szép hírek érkeztek:

Nem olyan régen találkoztunk, bár ismertük egymást látásból” – árulta el Bebe, aki igazi “nagycsaládos” ember:

Nemcsak Dincivel bővült a csapat, hanem Bruno kutyával is. Kiegyensúlyozott a csapat minden téren, úgyhogy szépen csiszolódunk egymáshoz. Egyelőre ennyi…

 – fogalmazott a zenész, aki láthatóan boldog, még ha nem is szalad előre a nagy bejelentésekkel.

Komoly felügyeletet igényel a házikedvence

Apropó kutyák: a család  egyik négylábú tagja sajnos komoly betegséggel küzd, de itt is kezd a helyére billenni minden:

Sajnos tüneti kezelés van csak, hiszen nagyon keveset tudunk az epilepszia kialakulásáról. Hála az égnek és Dr. Varga Józsi barátomnak, sikeresen kordában tudjuk tartani a helyzetet a megfelelő gyógyszerekkel, így tünetmentes a kutyusunk

 – árulta el az énekes, aki napi háromszori gyógyszerezéssel tartja egyensúlyban kedvence egészségét.

A zenei élet sem pihen: 

„A nyári hajtás tart mind a saját, mind a Melody Maker zenekarral, így kevés idő jut másra, de januárban elkészül néhány új dal, illetve a Melody-val most jött ki az első önálló dalunk Money Monday címmel”

 – magyarázta Bebe.

Utazni viszont egyelőre nem tervez, mert elmondása szerint, mint mindig a nyári tervei ezúttal is januárra tolódnak a munka és a kutyusa miatt. A napi háromszori gyógyszerezést kapó kiskedvenc komoly logisztikát igényel a zenész mindennapokban.

Bebe szorít Stohl Andrásnak

És, hogy mit gondol arról olyan férfiként, aki szintén sokáig kereste a szerelmet, hogy Stohl András veszi át az egyik nagy szerepet  a Nagy Ő-ben? 

„Ma láttam egy promóban a hírt. Miért ne lehetne? Igyekszem csak a magam dolgaival foglalkozni, de sok sikert kívánok Andrisnak, ki tudja, hol találja meg az ember a szerelmet…”

 – közölte.

Úgy tűnik, Bebe most jó energiákkal van körülvéve – ahogy ő mondja, talán „csak simán most jött el az ideje…” 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.