
Kitört a botrány Harry herceg tárgyalásán, a testőröknek kellett kimenekíteniük
Erre nem számított a sussexi herceg!
Botrány tört ki Harry herceg tárgyalásán. III. Károly brit király kisebbik fia a londoni fellebbviteli bíróságon jelent meg, mivel továbbra is fellebbez a Királyi Jogok és Közéleti Személyiségek Védelmével Foglalkozó Végrehajtó Bizottság (Ravec) döntése ellen, amely szerint az Egyesült Királyságban más szintű védelmet kell kapnia, mint akkor, amikor még teljes munkaidőben dolgozó királyi tag volt. Ezt a döntést azután hozták meg, hogy a sussexi herceg és felesége, Meghan Markle 2020-ban lemondtak a vezető királyi tisztségükről, majd elhagyták az Egyesült Királyságot.

Harry herceg kedden és szerdán jelent meg a bíróságon, és még integetett is a kamerák előtt, amikor megérkezett, ám szerdán igencsak nagy meglepetésben volt része a tárgyalóteremben. Nem sokkal azután, hogy az eljárást szüneteltették addig, amíg kiürítik a termet, a meghallgatás zártkörű részeihez, a nyilvánosság egyik tagja, egy nő, felkiáltott:
Támogatlak, Harry herceg!
Harry testőrei ekkor közéje és a nő közé álltak, majd kisiettek a herceggel a tárgyalóteremből. Az illető ekkor állítólag ezt mondta:
Ha a sajtó emberei vagytok, akkor ti vagytok az oka annak, hogy már nem Angliában él.
Miután a nőt eltávolították a tárgyalóteremből, Harry visszatért a meghallgatásra. Úgy tudni, hogy ennek egyes részeit zárt körben tartják, mivel bizalmas biztonsági kérdéseket tartalmaznak – írja a Daily Express.







