
Gólyahír: első közös gyermeküket várja Peller Anna volt férje és fiatal barátnője – fotó
Az örömhírt a leendő apuka maga jelentette be.
Az utóbbi évek egyik legmegdöbbentőbb válása kétségkívül Peller Annáé és Lukács Mikié volt, hiszen a külvilág számára boldognak és harmonikusnak tűnt a sztárpár kapcsolata.

Azonban 14 év után eljutottak arra a pontra, hogy a szerelem ugyan már elmúlt, de még mindig szeretik és tisztelik egymást, ezért döntöttek úgy, hogy még mindkettőjüknek jár egy új esély a szerelemre.
Így már másfél éve nem alkotnak egy párt, noha 11 éves kislányuk örökre összeköti őket, most úgy látszik, hogy Miki ismét apai örömök elé néz, ugyanis fiatal kedvesével az első babájukat várják.
Lukács Miki ismét apa lesz
Az óriási örömhírről Lukács Miki az Instagram-oldalán számolt be, először egy korlátozott ideig elérhető történetben, amelyen szerelme már pocakosan volt látható, majd miután a fotó láttán megbombázták gratulációkkal egy közös képet is megosztott, amellyel köszönetet mondtak a rengeteg üzenetért.
Köszi mindenkinek a jókívánságokat
– írta a fotóhoz.
Gratulálunk!









