RETRO RÁDIÓ

"Sikerült felhívnia magára a figyelmet..." – Ezt tette az edzőteremben a börtönviselt Manuel

Natasha
Szerző
Natasha
Létrehozva2024. 08. 17. 20:00

A börtönviselt rapper úgy tűnik, visszaszokott a dolgos hétköznapokba. A Ripost egyik olvasója ugyanis egy edzőteremben futott össze vele, s bár először nem tűnt volna fel neki, hogy Manuel is ott tartózkodik, a zenésznek sikerült felhívnia magára a figyelmet.

Manuel eddig főként a botrányaival hívta fel magára a figyelmet, gondoljunk például csak arra, hogy nemrég szabadult a börtönből. Természetesen nem véletlenül ültették le: még egy 2017-es ügye miatt kellett elengednie a szabadságát három hétre, ám mégis akkora feneket kerített a dolognak, mintha évekre vonulna be. Kiadott egy saját feliratos pólót Free Manuel szöveggel, s bár a bevétel rá eső részét felajánlotta annak az állatmenhelynek, amelyet meglopott, az emberek körében mégsem váltott ki túl nagy szimpátiát. Ahogy az sem, ahogy a fogházban töltött időszakról beszélt.

Manuel
Fotó: Nagy Zoltán
Manuel még egy edzőteremben is felhívta magára a figyelmet

Manuel az edzőteremben is felhívta magára a figyelmet

Azonnal elmeséljük az edzőtermes incidenst, csak egy kicsit kanyarodjunk vissza a büntetésvégrehajtás véleményezéséhez Manuel részéről. Inkább idézzük...

Bementem az első nap és egyből azzal indítottak, hogy penészes kenyeret raktak elém

– kezdte az interjúban a problémákat sorolni a rapper. Majd így folytatta:

A csótányokkal volt a legkevesebb gond. Másnap reggel, amikor felkeltem, nagyjából 25-30 ágyi poloskacsípéssel ébredtem fel. Ki is jött rajtam egy allergiás reakció, mert hála Istennek nem találkoztam még ennyi poloskával” – szögezte le az énekes, aki elvileg csak napok múltán kapott ellátást, pedig állítása szerint súlyos volt a helyzet. Nos, a BV máshogy látta ezt, ugyanis semmilyen panasz nem érkezett a részükre a fogvatartott részéről, ráadásul minden ilyen ügyben kifejezett figyelmet fordítanak a fogvatartottak ellátására. 

Ezek után valószínűleg egy életre megjegyezték az ott dolgozók Manuel nevét, ahogy azok is, akik a minap edzeni akartak menni. A rapper ugyanis egy VIII. kerületi fitneszteremben tűnt fel, ahol nem csak az izmaira koncentrált. Hanem a koncertek szervezésére is. Legalábbis erről tájékoztatta lapunkat az egyik olvasónk.

Mindig ebben a belvárosi edzőterembe szoktam járni, de még nem futottam össze Manuellel. Lehet, hogy csak nem vettem észre eddig. Most viszont sikerült felhívnia magára a figyelmet, mert kihangosítva telefonált valakivel hosszú perceken keresztül. A beszélgetésből ítélve talán a menedzsere lehetett. Mindenesetre mindenki őt hallgatta

– mondta a szemtanú, aki egy fotót is mellékelt az RTL botrányos sztárjáról.

Manuel
Fotó: Ripost olvasói fotó
Manuel itt éppen a telefonját bújta

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.