RETRO RÁDIÓ

Manuel visszatért és csak kicsit volt neki kellemetlen a börtön

Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2024. 07. 01. 12:00

A fiatal rapper ha csak három rövidke hétre is, de belekóstolt a börtönéletbe, amit egy kis „fűért”, vagyis marihuánáért kapott. Manuelt ugyanakkor nem viselte meg a hűsölés, legalábbis erről tanúskodnak az ezzel kapcsolatos gondolatai, melyeket a visszatérő buliján osztott meg a közönségével.

Manuel háromhetes kényszerpihenőjét tekinthetjük amolyan bemelegítésnek is, hiszen egy korábbi bűncselekménye kapcsán még kinéz neki néhány nap a rácsok mögött. Igen, mára már lerágott csont az a bizonyos fiaskó, amikor a népszerű rapper és RTL-es coach követett el annak idején. Nem is mondjuk el még egyszer a bűnét, de maradjunk annyiban, hogy jó sok, húsos csontot rághattak volna le a menhelyi kutyák abból a pénzből, amit Manuel inkább elköltött csokira, cukorra és ki tudja, még milyen haszontalanságokra. Ezért pedig 50 óra közmunkára ítélték a rappert, amit eleddig nem sikerült lerónia. 

Manuel
Manuel koncertet adott a hétvégén a börtönből való szabadulása után (Fotó: Máté Krisztián)

„Az élet megy tovább...”

No, de ne szaladjunk annyira előre. A következő börtönnapokról majd akkor, ha eljön az ideje. Egyébként is, örömteli hétvége volt ez a „példás életű” Manuel számára, hiszen színpadra állhatott Keszthelyen a Viviera Beach-en, ahol nem csak rappelt és énekelt, de a megbánás legapróbb jele nélkül, el is bagatellizálta a börtönben töltött napjait. 

Minden rendben van velem egyelőre. Nem történt semmi baj! 

Pont annyira volt kellemetlen, hogy több, fontos tanulságot le lehetett vonni belőle. Az élet megy tovább. Én itt vagyok! Nyomjuk meg az estét!” fogalmazott a rapper, majd becsületére legyen mondva, tényleg megnyomta az estét. 

A rajongói továbbra is kitartanak mellette, sőt, kicsit mintha jobban is kedvelnék most, hogy olyan lett, mint egy igazi nagymenő, aki már nem csak a filmekből ismeri a börtönök világát. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.