tóth gabi
Az énekes embertelen körülményekről számolt be, de egyből érezhető volt, hogy erősen túloz. Manuel hazudott a fogházban átélt rossz élményeiről, amire a Büntetés-végrehajtás hivatalosan is reagált.
Manuel erős kijelentéseitől hangos az internet, szabadulása után nem sokkal ugyanis adott egy videós interjút, amiben beavatta rajongóit a fogházban megélt tapasztalataiba. A botrányos énekes eleget tett azért, hogy hűvösre kerüljön, hiszen egy 2017-ben elkövetett kábítószeres bűncselekménye után sem az elterelést, majd a még rá kiszabott jogerős ítéletben álló közmunkát sem végezte el, így a törvény karja idővel lesújtott rá. Manuel kicsivel több mint három hetet töltött a rácsok mögött a zenész, aki elmondása alapján nem a legemberségesebb körülményekkel találkozott. Ugyanakkor a nézők egyből érezték, erősen kamuszaga van mindannak, amit előad.
Az énekes nagy szavakkal hirdette, nem szeretne hadjáratot indítani a büntetés-végrehajtás ellen, azonban volt panasza pár dologra.
„Bementem az első nap és egyből azzal indítottak, hogy penészes kenyeret raktak elém” – kezdte az interjúban a problémákat sorolni a rapper. Majd így folytatta:
„A csótányokkal volt a legkevesebb gond. Másnap reggel, amikor felkeltem, nagyjából 25-30 ágyi poloskacsípéssel ébredtem fel. Ki is jött rajtam egy allergiás reakció, mert hála istennek nem találkoztam még ennyi poloskával” – szögezte le az énekes, aki elvileg csak napok múltán kapott ellátást, pedig állítása szerint súlyos volt a helyzet.
Fel volt dagadva a kezem, de olyan szinten, hogy nem tudtam behajlítani. Minden csípéshely be volt dagadva
– siránkozott az RTL büntetett előéletű csillaga, aki állítólag több levelet is megfogalmazott az intézet fenntartóinak, ezért egy másik cellába helyezték át végül, ahol elmondása szerint még mindig fenn állt az embertelen helyzet, még ha enyhébb szinten is. A Ripost megkereste a kamunak hangzó állításokkal kapcsolatban a Büntetés-végrehajtás Kommunikációs Főosztályát.
Természetesen Manu interjúja kapcsán hivatalosan megkerestük a BV-t, hogy reagáljanak a rapper lejárató kampányára. Íme a válasz, amit változtatás nélkül közlünk:
„Általánosságban elmondható, hogy a bv. szervezet külön figyelmet fordít a fogvatartottak ellátására. A fogvatartottak számára ehetetlen, romlott étel nem kerülhet kiosztásra, mivel azok minden esetben minőségi ellenőrzésen esnek át. Élősködők észlelésekor haladéktalanul, megelőzési célból pedig folyamatosan megtesz minden szükséges intézkedést valamennyi büntetés-végrehajtási intézet, biztosított a rendszeres rovarirtás.”
A szóban forgó időszakban nem volt ilyen jellegű fogvatartotti panasz az érintett objektumban
– szögezte le hivatalos levelében a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága.
Szóval Manuel, aki büszkén vállalja, hogy drogozik és korábban egy menhely adományos dobozát is ellopta szórakozásból, most próbálja lejáratni a Büntetés-végrehajtást hisztiból, amiért neki jogosan be kellett vonulnia a rácsok mögé. Fura mód, azok, akik éveket lehúznak odabent, tizedennyit sem sírnak utána, sőt inkább csak pozitívan tudnak beszélni a BV intézmények működéséről és rendjéről.