Létrehozva: 2023.06.25.

"Behintáztatott pár embert, több millió forint értékben": több embert is átverhetett Gáspár Laci öccse

Ha lehet hinni a vádaknak, Gáspár Laci öccse több millió forintos kárt okozott az áldozatainak. Ráadásul nem ez az első eset, hogy összetűzésbe került volna a törvénnyel.

Gáspár Laci foghatja a fejét, ugyanis súlyos pletykák láttak napvilágot öccséről, akinek már korábban is meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással. Az interneten terjed egy poszt, melynek írója azt állítja, hogy az énekes fivére órabizniszbe fogott, csak az volt a bökkenő, hogy hamisítványokat adott át az eredetiekért cserében. Mindezt persze úgy, hogy az áldozatoknak fogalmuk se legyen az átverésről. A helyzetet pedig csak fokozza, hogy 14 évvel ezelőtt már a börtönt is megjárta a férfi. 

Fotó: Végh István
Gáspár Laci öccsét súlyos vádak érték az interneten

István még 2009-ben került rács mögé, miután a nyílt utcán támadott meg és rabolt ki egy idős asszonyt. Bár Laci gyerekkora óta próbálja jó útra terelni testvérét, úgy tűnik, eredménytelenül. 

"A család többször próbált már beszélni vele, de egyszerűen nem hallgat senkire. Úgy gondolom, hogy még gyerekkorában tévedt rossz útra. Sajnos elég hamar kisegítő iskolába került, ahol nem igazán foglalkoztak vele, pedig már akkor is viselkedési zavarokkal küzdött. Én és a testvéreim próbáltunk neki jó példát mutatni, iskolába jártunk, és a mai napig tisztességesen dolgozunk. Ő marad a család fekete báránya" mondta el annak idején a Blikknek Laci, aki feltehetően nem is tartja már a kapcsolatot fivérével. Ellenben a férfi így is feltalálta magát, bár így is a törvényen kívül.  Legalábbis ezt állítják egy Facebook csoportban, melyből a posztok a Redditen landoltak. 

Milliókkal károsíthatta meg az embereket

A posztoló állítása szerint több mint 1 millió forintot bukott az órabizniszén, ugyanis egy hamis ketyegőt vett át, állítólag Laci öccsétől. Egészen pontosan beszámításról volt szó, vagyis az 1,2 milliót érő órába beszámításra került az István által ajánlott 1 millió forintot érő időmérő, ami viszont közel sem ért annyit.

Egy igazi sztár b*szott át

 – kezdte posztjában az áldozat, majd a lényegre tért.

 "Áprilisban volt egy átveréses ügyem, mikor egy 1,2 millió forint értékű Omega karórába egy addig számomra ismeretlen figurától beszámoltam egy Breitling márkájú karórát 1 millió forint értékben, amiről a találkozó után elég hamar kiderült, hogy egy viszonylag jó minőségű hamisítvány. (...) Jó volt a szöveg, a beetetés és az időzítés, na meg a helyszín. Sajnos nem én voltam az egyedüli, akit átvert, előttem is és utánam is behintáztatott pár embert, több millió forint értékben. Kis nyomozás után azonban elég hamar meglett, hogy ki volt a csaló. Az igazi, becsületes neve G. István, sztárénekesünk legkisebbik öccse" – fogalmazott a poszt írója, aki a jelek szerint beletörődött a hibájába, ugyanis nem tett feljelentést az ügyben. Inkább elkönyvelte drága tanulópénznek az esetet.

Teljes mértékben elengedtem az egészet, és sajnos az órámat is. Elkönyveltem egy drága tanulópénznek 

fogalmazott, a poszt pedig óriási felháborodást váltott ki az emberekből...

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek