Kínos videó: Magyar Péter a nemi szervét fogdosva járatta le magát Strasbourgban

POLITIK
Létrehozva: 2023.03.13.

Nem így tervezték: Fény derült Kulcsár Edina titkára

Az egykori szépségkirálynő szerette volna, ha nem kerül nyilvánosságra a döntése, amit az esküvője után hozott.

Nagy port kavart, mikor az első pletykák felreppentek arról, hogy Kulcsár Edina felvette férje nevét, s immár Varga Edinaként szerepel a hivatalos dokumentumokban.

Fotó: Sandor Bankuti

Tekintve, hogy előző házasságában megtartotta leánykori nevét is, a rajongók nem kímélték, hiszen ez azt is jelenti, hogy születendő kislánya is csak egy vezetéknevet kap majd, ellenben a szépségkirálynő két gyermekével, akik Szabó-Kulcsárként lettek anyakönyveztetve. 

Fotó: Szabolcs László
Kulcsár Edina valóban felvette férje, G.w.M nevét

Egészen idáig Edina nem akart belefolyni a találgatásokba, ám az egyik kommentelő feltette neki a kérdést: igazak-e a pletykák, valóban felvette G.w.M nevét? Meglepő módon a válasz is egyből érkezett, a harmadik gyermekével várandós édesanya megerősítette, hogy hivatalosan már Varga Edina, azonban a közösségi médiában Kulcsár marad.  

Felvettem a férjem nevét. Ettől függetlenül így marad itt a nevem, hiszen mindenki Kulcsárként ismer. Ez egy teljesen privát jellegű dolog akart maradni, de az újságok hamarabb tudták, hogy a cégjegyzékben módosult a nevem, mint én magam

– írta az Instagram-oldalán Edina.

„Földöntúli öröm és nyugalom”

Február utolsó hétvégéjén végre összekötötte az életét Kulcsár Edina és G.w.M. A szerelmesek, bár nagy lagzit terveztek, születendő kislányuk miatt most csak egy szűk, családias menyegzőt tartottak, ahol életük legfontosabb szereplői vettek részt. Az egykori szépségkirálynőt dédmamája kísérte az oltárhoz, s mint mondta: egy igazi érzelmi hullámvasút volt számára a nap. 

„Szerettük volna, ha a kislányunk családba születik, úgyhogy február 25-én fél háromkor a Bakáts téri házasságkötő teremben összeházasodtunk. A mamám kísért be, ő adott át Márknak, akivel annyira zavarban voltunk, hogy szinte végignevettük a fogadalmunkat, és velünk együtt a család is. A szülőköszöntőnél viszont mindenki annyira meghatódott, hogy az meg sírásba fulladt. Szóval a szó legpozitívabb értelmében nagyon hullámzó volt a hangulat” – mondta az esküvőjét követően egy interjúban Edina, aki úgy érzi, teljesen megváltoztatta a házasság. Mint mondja, mióta G.w.M felesége lett, valami földöntúli nyugalmat érez magában. 

Valami földöntúli öröm és nyugalom van bennem. És érdekes, hogy bár szörnyű dolgok vannak körülöttünk, mégis pont ugyanígy érez Márk is. Épp a minap mondta csillogó szemekkel, mosolyogva, hogy nem is érti magát, mert sok minden miatt idegeskedhetne, de mégis képes csak befelé figyelni, és nagyon békés, amióta összeházasodtunk. Ő a legnagyobb támaszom, és azt érzem, hogy ezek után tényleg semmi sem állhat közénk 

– tette hozzá Edina. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek