Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.03.10.

Hódi Pamela meglepő vallomása: így képzeli el a jövőjét

Hódi Pamela izgalmas jövőbeli terveiről mesélt.

A népszerű influenszer pénteken a Mokka vendége volt, a műsorból mások mellett az is világosan kiderült, hogy már nem tartja magát ugyanannak az embernek, mint amikor még a kamerák előtt élte a mindennapjait. 

Hódi Pamela
A kétgyermekes édesanya már sokkal megfontoltabb embernek tartja magát, mint korábban Fotó: Mate Krisztian

Hódi Pamela második várandóssága alatt döntött úgy, hogy kicsit háttérbe vonul a szerepléstől és nem vállal tévéműsorokat, valamint az újságok oldalain is kevesebbet szerepel. A kétgyermekes édesanya a szereplés helyett inkább a családra kezdett összpontosítani, a szülés után meg pláne, hiszen – ahogy meg is jegyzi –, két szoptatás között nem az Instagram-sztorikon akart gondolkozni.

Az influenszer azt is elárulta, hogy magánéletét már akkor elkezdte jobban óvni, amikor első gyermekét, Natit sokszor, sok helyen mutatták olyan helyzetekben, amivel ő egyáltalán nem értett egyet. Elmondása szerint most sokkal nyugodtabb és megfontoltabb, mint korábban. Ennek köszönhetően sokat mérlegel még egy közösségi oldalon megosztott poszton is: van, hogy 2-3 napig töpreng rajta, hogy kitegye-e egyáltalán.

Majd olyan izgalmas részelteket is elárult a jövőbeli terveikről, hogy nagyon szeretne egy saját vállalkozást, azonban ez csak akkor fog megvalósulni, ha kislánya, aki most még két éves sincs, már nagyobb lesz. Ennek ellenére tele van ötletekkel, elmondta, hogy tervben van, hogy Maglódon vagy Pécelen nyitnak egy reggelizőt vagy kávézót, aminek működtetéséből férje, Bence is aktívan kivenné a részét.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek