Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2023.03.21.

Gáspár Bea elárulta, mi az az étel, ami nélkül náluk nincs húsvét

Igazi nyusziváró édességet készített Gáspár Bea, közben pedig a szokásaikról is mesélt.

Köztudott, hogy Bea asszony mennyire otthon van a konyhában, sőt, kimondottan profin mozog ott. A főző műsorokból is jól ismert édesanya most a Mokka vendége volt, ahol már a húsvétra készültek, ugyanis egy ínycsiklandó répatortát készített Gáspár Bea.

Gáspáréknál nincs húsvét répatorta nélkül Fotó: Szabolcs László

Kiderült ugyanis, hogy Gáspáréknál körülbelül már 10 éve nincs húsvét répatorta nélkül, valamint az is, hogy Bea ezt az ünnepet sokkal jobban szereti, mint a karácsonyt. Sütés közben arról is beszéltek, hogy ez az édesség nem rég került csak be a magyar köztudatba, hiszen ha répára gondol az ember azt sokkal inkább egy levesben képzeli el, mint egy desszertben.

Bea elmondta, hogy náluk sem maradhat el az ikonikus füstölt sonka és a tojás, de emellett franciasaláta, burgonyasaláta és megannyi zöldség is megtalálható az ünnepi asztalon. Sőt, ha kapnak a faluban bárányt, akkor még abból is különböző fogások készülnek. Azonban van egy szokás, amivel hadilábon állnak, ugyanis, mint kiderült, a böjtölést sosem bírták pár napnál tovább betartani.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban