RETRO RÁDIÓ

Lelkész kérte a Tankcsapda legnagyobb slágerének betiltását

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 11. 16. 17:00

Nem a lelkész az egyetlen, akinek nem tetszett a Mennyország Tourist.

1999-ben a Tankcsapda 10 éves jubileumát ülte, a zenekar azonban akkoriban mélypontra került. Ebben az útkereső időszakban született meg egyik legnagyobb slágerük, a Mennyország Tourist, amely meghozta a zenekar számára a széles körű ismertséget. Egy református lelkész azonban levélben fejezte ki nemtetszését, úgy gondolta, az, hogy a gyerekek a „Miatyánk” imádság kezdő sorát a Tankcsapda dalból ismerik meg, semmiképpen sem helyes. A lelkész azt kérte a zenekartól, hogy ha lehet, minden rádióból távolítsák el a dalt. Lukács Lacit meglepték akkoriban a negatív hangok.

Fotó: Tankcsapda

Bevallom őszintén, nem volt bennem az a gondolat, hogy a „miatyánkos” sor miatt bármilyen támadás, vagy negatív kritika érhet minket. Ez egy prédikációból kiragadott idézet, ami minden vasárnap elhangzik az ország ezer templomában. Mi ezzel a probléma? Nem gondoltam akkor sem, és nem gondolom most sem, hogy bármilyen szentségtörés lenne az, hogy ha az ember egy dalszövegben a saját hitvilágára is jellemző keresztény szövegkörnyezetből is említ. Ráadásul egyáltalán nem pejoratív értelemben

 – magyarázta a zenész, aki azt is elmondta, hogy a Tankcsapda szövegeiben már a kilencvenes évek elejétől kezdve megtalálhatóak az istenhittel vagy kereszténységgel való párhuzamok, idézetek. Péczeli Dóri kérdésére Lukács azt is bevallotta, ő maga is szokott beszélni Istenhez.

 „Szoktam, azt, hogy hallja-e vagy nem, azt nem tudom, remélem, hogy igen. Jellemzően úgy tűnik, vagyis elég sok olyan helyzet volt az életemben, amikor bebizonyosodott, hogy valaki meghallja, ha az ember beszél hozzá” – mondta Lukács Laci.

A podcastből az is kiderült, hogy nem az említett lelkész volt az egyetlen, akinek nem tetszett a Mennyország Tourist. Akkoriban nézői bejelentés is érkezett az ORTT-hez a dal miatt, így egy időre a zenecsatorna is levette a képernyőjéről. 

A teljes beszélgetést ITT tudod meghallgatni.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.