RETRO RÁDIÓ

Friss hírek a kórházban fekvő VV Anettről

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 08. 01. 07:00
Frissítve2022. 08. 01. 08:08

Három héttel a bizarr, vokányi erdőben tartott misztikus teaszeánsz után még mindig a kórházban van VV Anett, aki hősiesen küzd azért, hogy minél hamarabb teljesen felgyógyuljon.

VV Anettet a Blikk egyik szemfüles olvasója szúrta ki, amint épp egy járókerettel gyakorolta a mozgást a kórház folyosóján. 

"Először meg sem ismertem, igaz, nem is nagyon figyeltem, mert én is egy hozzátartozómhoz érkeztem látogatóba. Közelebbről azonban már tudtam, hogy ő az, hiszen az utóbbi hetekben sokat olvastam a lapokban róla és arról, ami történt vele. Elég nehezen mozgott, de úgy látszott rajta, nagyon akarja, hogy menjen neki a sétálás. Úgy hallottam, nagyon örült annak, hogy már itt tart és végre felkelhet, járkálhat, mert újra kellett tanulnia járni" – számolt be róla a szemtanú.

Fotó: YouTube

Béres Anett számára hatalmas lépés lehet ez a szó szoros értelmében, hiszen sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az orvosok egy több mint hatórás operációval tudták csak megmenteni az életét. Mint arról korábban a Ripost is beszámolt, a ValóVilág egykori játékosa egy misztikus teaszeánszon vett részt, ahol egy úgynevezett ayahuasca nevű növényből készült főzetet fogyasztott, majd bódult állapotban a közeli erdőbe menekült, végül pedig több kilométerre, egy kapálni induló férfi talált rá egy siklósi szőlősben életveszélyes állapotban: eltört a lába, a bordája, a csont a tüdejét is átszúrta, illetve két csigolyája sérült.

A pécsi klinikára szállították, ahol az orvosok több mint hatórás életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Béres Anett azóta a gyógyulás útjára lépett, de vélhetően hetekig kórházban kell még maradnia, sőt, minden bizonnyal utána is szüksége lesz majd rehabilitációra.

"Sajnos, a teljes felépülése nagyon hosszadalmas lesz, az orvosok szerint akár egy évig is eltarthat, de jó esélye van arra, hogy maradandó károsodás nélkül megússza az esetet" – mesélte korábban a Blikknek egy neve elhallgatását kérő informátor. Keresték Anettet is, hogy megtudják, jelenleg hogy érzi magát, de nem érték el telefonon. Közösségi oldalán egy hosszabb bejegyzésben köszönte meg korábban a rengeteg üzenetet, valamint elárulta, még kórházban fekszik, de már az utolsó műtéten is túl van. Emellett arról is beszélt, hogy óriási a szerencséje, ugyanis úgy tűnik, nem lesz maradandó sérülése.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.