Létrehozva: 2021.03.23.

Harry és Meghan beismerték, hogy nem mondtak igazat

A sajtósukon keresztül vallották be, hogy az Oprah-interjúban valótlanságot állítottak.

Az egyik legnagyobb vihart az kavarta Harry és Meghan Oprah-nak adott interjúja után, hogy a hercegi pár nem is akkor házasodott össze, amikor azt mindenki láthatta a tévében.

De azóta kiderült, hogy ez csak hazugság volt. Egyrészt jogilag sem volt lehetséges egy titkos nász, de az állítólagos esküvőt celebráló canterbury érsek is kijelentette, hogy ő nem volt jelen ilyen eseményen, akármit is állít Sussex hercege és hercegnéje. Majd hétfőn az angol nyilvántartási hivatal bemutatta Harryék házassági anyakönyvi kivonatát, amin a mindenki által ismert dátum szerepel. Vagyis nem volt három nappal korábban esküvő.

Harry és Meghan nem tehettek mást, beismerték a hazugságot (Fotó: Northfoto)

A fejlemények tükrében Meghan és Harry a sajtósukon keresztül elismerték, hogy nem állítottak valósat.

„Felolvasták egymásnak a fogadalmaikat néhány nappal a hivatalos és legális esküvőjüket megelőzően.”

Azt, hogy hazudtak, nehezükre esik még most is kimondani, de legalább annyit vállalnak, hogy nem esküvőjük volt, csupán egymásnak fogadalmat tettek, aminek maximum érzelmi jelentősége van, de hivatalos házasságkötésnek távolról sem lehet nevezni.

Miközben az Oprah-interjúban a következő mondatok hagyták el Meghan száját:

„Elárulok valamit, három nappal az esküvőnk előtt összeházasodtunk. Senki sem tudott erről. A fogadalmaink – amik már a szobánk falán lógnak bekeretezve -, mi ketten a kertünkben a canterbury érsekkel.”

Ezek alapján ki tudja, hogy mi mindenben ferdítettek vagy hazudtak még?! Mert az esküvővel kapcsolatban úgy is bevállalták a félrebeszélést, hogy tudták, az érsek és a hivatalos okmányok is meghazudtolják majd őket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be