
kulcsár edina
A rajongók nemcsak örvendeznek Meghan és Harry újabb babája miatt, hanem több kérdés is felmerült bennük.
Meghan és Harry vasárnap jelentették be, hogy a hercegné ismét várandós. A hír mindenkit meglepett, illetve a bejelentéshez csatolt fotó még nagyobb meglepetést okozott. A képen ugyanis már szép nagy a hercegné pocakja. Vagyis már túl van az első három hónapon.
Az, hogy pontosan hányadik hétben jár, egyelőre titok, és a hírek szerint további információkat nem is fognak megosztani a várandóságáról. Ez pedig felvetett több kérdést a rajongókban a közösségi oldalakon. Sokan szentül hiszik, hogy Archie kistestvérének érkezéséről nem is fogunk tudni, csak utólag. Hiszen már nem kötik a brit királyi szokások a hercegi párt, vagyis nem kell egy órán belül közölniük a nyilvánossággal, amint a pici világra jön. Ahogy ez a terhesség bejelentésénél is látszott, hiszen néha még a harmadik hónapot sem várták meg korábban hasonló esetekben a királyi udvarban.
Titkolni pedig addig tudják Harryék a baba megszületését, ameddig csak akarják. Hiszen a pandémiai miatt szinte ki sem mozdulnak otthonról, és csak netes videohívásokkal tartják a kapcsolatot a külvilággal, és ilyenkor kizárólag a fejük látszik. Ezért is nem bukott le eddig Meghan a pocakjával.
Néhányan pont ezért felvetették, hogy talán már heteken belül megszülhet Meghan. Ám erre azért nincs esély, mert a hercegné novemberben egy cikkben írta meg, hogy a nyáron elvetélt, de hogy pontosan melyik hónapban, azt nem közölte. De akkor már júniusban teherbe kellett volna esnie Meghannak, hogy hamarosan szüljön.