Létrehozva: 2020.08.13.

Kétmilliárdos kölcsönből vették új házukat Harryék

A sussexi hercegi párnak nem volt elég pénze a beruházáshoz, ezért kénytelenek voltak évtizedekre eladósodni.

A legnagyobb titokban július elején új, saját házba költözött a sussexi hercegi család. Meghan és Harry próbálták mindenáron titkolni, hogy melyik Los Angeles-i villát vették meg, de a brit újságírók addig kutakodtak, még mindent ki nem derítettek az ingatlanról.

Fotó: Getty Images

Többek közt azt is megtudták, hogy a hercegi pár 2,7 milliárd forintnak megfelelő hitelt vett fel a 4,2 milliárdot érő házra, a különbözetet pedig Károly herceg állta. Az anyagi része alaposan fel is paprikázta a brit közhangulatot, hiszen több mint 900 millió forintnyi angol fonttal még mindig tartozik az államháztartásnak Meghan és Harry, amiért fölöslegesen felújíttatták a nekik ajándékozott angliai otthonukat, ahol végül alig pár hetet éltek csak. Erre újabb összeget kapnak Károlytól, ami ugyan független az adófizetők pénzétől, de attól még sokakat zavar.

Fotó: Google Earth

A két hektáros birtokon elterülő 1300 négyzetméteres villában természetesen van minden, amire egy ember csak vágyhat. Kilenc háló, tizenhat fürdő, kinti és benti úszómedence, borospince, játékterem, edzőterem, szauna, könyvtár, moziszoba és egy táncrúd is, ha szeretnék az estéket kicsit izgalmasabbá tenni Harryék.

Fotó: Google Earth

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin