RETRO RÁDIÓ

Negyven év után először ünnepelhet családjával Szerednyey Béla

Negyven év után először ünnepelhet családjával Szerednyey Béla
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 12. 24. 06:30

A színész-rendező azt is elárulta, hogyan veszi ki a részét a karácsonyi készülődésből.

Különleges karácsonyra készül Szerednyey Béla, ugyanis negyven év után először fordul elő az életében, hogy délben nem áll fel az ünnepi asztal mellől, hogy a színházba induljon.

A járvány miatt hónapok óta zárva tartanak a teátrumok, így a Jászai Mari-díjas színművész a szentestét a feleségével és annak felnőtt gyermekeivel, illetve azok párjaival tölti. Másnap felkeresi a hú­gáékat, és az apósa vendégszeretetét is élvezi majd.

Fotó: Bors

„A karácsonyi készülődésben csak a takarításból tudom kivenni a részem, hiszen az egész család szakács vagy cukrász, így a konyha közelébe sem mehetek. A fa faragásával sem kell bajlódnom, ugyanis a feleségem nagy természetvé­dő, ezért már akkor műfája volt, amikor megismertem. A díszítést is a lányok végzik” – mesélte a Borsnak a Madách Színház művésze, aki a napokban a Jóban Rosszban című sorozatban református lelkészként tűnt fel.

Mint kiderült, új szerepe nem is áll annyira távol tőle, ugyanis gyerekkorában vallásos neveltetést kapott, sokat segédkezett a pap mellett: hetente hatszor ministrált.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.