Létrehozva: 2020.11.25.

Reviczky Gábornál súlyosabb lehet a koronavírus lefolyása, ha elkapja a betegséget

A koronavírus leginkább azokra veszélyes, akiknek valamilyen társbetegségük van, de nem csak az ő esetükben lehet halálos kimenetelű a fertőzés. A túlsúly és a dohányzás mellett akár az örökölt genetika is okozhatja a betegség súlyossá válását.

Vannak, akik félvállról veszik a koronavírust, mert abban bíznak, jól működik az immunrendszerük, és nincs alapbetegségük. Azonban nem árt tudni, hogy más tényezők is befolyásolhatják azt, kinél mennyire válik súlyossá a fertőzés.

A genetika is felelős lehet

Az esetek 2-3 százalékában már előfordul, hogy olyan emberek esnek a vírus áldozatául, akiknél semmilyen hajlamosító tényező nem volt jelen, még az orvosok sem találnak hibát az életmódjukban, kórtörténetükben.

Fotó: Shutterstock

„Sajnos van egy genetikai determináltság a halálesetek bizonyos százaléka mögött„ – kezdte a Borsnak dr. Rusvai Miklós virológus. „Vannak, akik különböző kórokozók ellen sokkal ellenállóbbak és vannak, akik nem örököltek ilyen szerencsés géneket. Léteznek olyan speciális receptorok a szervezetben, amik felismerik és elpusztítják azokat a sejteket, amik nagyon különbözőek az emberi sejtektől, ilyen a koronavírus is. Mivel ezeknek a receptoroknak minden szervezetnél más a szerkezete, sűrűsége és száma, nagyon eltérő, hogy ki mennyire lesz ellenálló vagy éppen fogékony egy fertőzésre” – mutatott rá a virológus.

Belefér egy kevés alkohol

Bár a rettegett koronavírusnak alacsony a mortalitása, mégis rendkívül veszélyes.

„A SARS-CoV-2 vírusban pont az a veszélyes, hogy kiszámíthatatlan az, ki milyen állapotba kerül a fertőzéstől. Súlyosbító tényező lehet a túlsúly, a vitaminhiányos, mozgáshiányos életforma, de a dohányzás is„ – sorolta a professzor, aki mindenkit biztat az életmódváltásra. „A sok káros szokás közül a mértékletes alkoholfogyasztás például nem hajlamosító tényező, ugyanis a májsejteken nincs olyan receptor, ami a vírus kötődéséért felel. Mivel a dohányzás a tüdőt roncsolja, ha egy dohányos megfertőződik, egyértelműen súlyosabb lehet nála a betegség lefolyása.”

Vitaminokat szed a színművész

Reviczky Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész fiatalkora óta dohányzik, napi két doboz cigarettát szív el.

Fotó: Bors

„Úgy informálódtam, hogy a dohányosoknak a 12,5 százaléka kapja el a koronavírust. Biztató, hogy a 0-s vércsoportú embe­rek – úgy, mint én – szinte alig kerülnek lélegeztetőgépre. Ha ez a védelem nem lenne elég, nagy dózisban szedek C- és D-vitamint„ – sorolta a színművész, aki szerencsésnek tartja magát, hogy eddig nem fertőződött meg.

„Nem lehet semmit biztosan tudni, de a mostani ismereteim szerint nagy valószínűséggel túlélném a koronavírust. Nem tervezek leszokni, bár tudom, hogy káros a dohányzás, főleg ez a napi két csomag, amit elszívok” – mondta a színész, aki odafigyel a védekezésre, olyannyira, hogy vásárlás után egyes termékeket még át is öblít forró vízzel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin