Létrehozva: 2020.06.04.

L.L. Junior és volt párja összefogtak, nem is akármiért

Együttműködik L.L. Junior és volt párja, Csilla. Lacikának sulit is közösen választottak. A legfőbb szempont az volt, hogy félúton legyen a szülők otthona között.

A Lesi családban mindig a gyerekek lelki békéje volt a legfontosabb, ez hatványozottan igaz L.L. Junior kisebb fiának, Dávidkának a 2019 augusztusi tragikus balesete óta. Junior és a gyermek édesanyja, Csilla mindent megtettek az elmúlt hónapok alatt, hogy nagyobbik fiuk, Lacika a lehető legkisebb érzelmi sérüléssel vészelje át testvére elvesztését. A kezdeti háborúskodásból mára semmi sem ma­radt, a szülők összefogtak és a jövőre koncentrálnak.

Fotó: TV2

„Bár volt számos lehetőségünk, vé­gül egy budai általános iskolát választottunk, ahol Lacika elkezdi szeptemberben az első osztályt„ – mondja a Borsnak L.L. Junior. „Azért ez az intézmény lett, mert ez van az anyukája és a mi lakhelyünk között félúton. A közös gyermekünk heti váltásban lesz nálunk és az anyukánál, így ez a legpraktikusabb mindenkinek. Örülök, hogy megoldódott ez a dolog, nagy kő esett le a szívemről.”

Csilla
Fotó: RTL

Junior hangján hallatszik, hogy megnyugodott, Lacika jövője biztosítva van. Végre egy ag­godalommal kevesebb van az életében. Mert abból bizony van elég. A házuk felújítása lassabban halad, mint azt tervezték, a nyáron már biztosan nem tudnak be­költözni.

„Hónapokat csúszik a dolog„ – mondja a zenész. „Egyfelől nagyon jó látni, hogy milyen szépülésen megy keresztül a ház, egyre jobban néz ki minden, de közben pedig már türelmetlenek va­gyunk, hiszen már költöznénk. Fárasztó nagyon az egész hercehurca, de muszáj végigcsinálni. A feleségemmel, Kingá­val na­gyon várjuk a kislányunkat, aki szeptember végén érkezik. Ak­kor­ra már mindenképpen az új otthonunkban szeretnénk lak­ni.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket