RETRO RÁDIÓ

Megtalálta a megoldást a betegségére? Örömhírt jelentett be Hódi Pamela

Megtalálta a megoldást a betegségére? Örömhírt jelentett be Hódi Pamela
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 09. 29. 22:20

A sztáranyuka már évek óta küzd a rejtélyes kórral.

Hódi Pamelának hosszú éveken keresztül meggyűlt már a baja egy rejtélyes betegséggel, ami bár csak időszakosan tört rá, rengeteg szenvedést okozott neki. A sztáranyuka az úgynevezett Cluster-fejfájással küzd, erre azonban még az orvosok sem találták meg a megfelelő gyógymódot. Most azonban úgy tűnik, Pamelának sikerült megelőznie a betegséget, ugyanis több, mint egy éve tünetmentes.

Fotó: Sulyok László / Ripost

„A testem már nem úgy reagál dolgokra, mint terhesség előtt, vagy akár huszonévesen. Éppen ezért próbálom a heti három edzést betartani, plusz egy Rubint Réka tornát” – kezdte Instagram-oldalán Pamela, aki ettől függetlenül elfogadta a testét. Ám egy dolog miatt fontosnak érezte, hogy elkezdjen a sportolni.

„Tavaly márciusban volt clusterem utoljára, akkor azt mondta az orvos, hogy sportoljak, mert fontos, és segítene. Idén nem jelentkezett a rohamszerű fejfájásom! Bízom benne, hogy így is marad” - fogalmazott a sztáranyuka.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.