RETRO RÁDIÓ

Óriási előrelépés, Sas József agyvérzése után

Óriási előrelépés, Sas József agyvérzése után
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 05. 09. 09:00

A humorista állapota sokat javult március óta, ám még gyorsabban gyógyulna, ha barátai gyakrabban bejárnának hozzá.

Agyvérzése után két hónappal minden erejével azon van Sas József, hogy újra a régi legyen. Habár az agya több része sérült, kitartásának köszönhetően már újra tud ön­állóan járni. Lánya szerint segítené a gyógyulását, hogyha barátai gyakrabban látogatnák.

Idilli környezetben gyógyul stroke-jából Sas József a híres Makkosi-rétnél. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben ápolják ugyanis, ami a „Budapest tüdejének” is nevezett területen épült, ahol napfényből, jó levegőből és zöldből nincs hiány.

A Bors munkatársai szerdán keresték fel Sas Józsefet. A gyógytornász épp a humorista kezét masszírozta a szobájában, miközben lányával, Sas Ágnessel csevegett.

"Édesapám ütemesen javul, de a héten lesz egy orvosi konzílium, ami után számunkra is kiderül, hogy pontosan milyen az állapota. A bevérzés ugyanis nem egy helyre összpontosult nála, hanem több kis részre kihatott, így a beszéd, a mozgás, minden sérült kicsit" – számolt be Sas Ágnes, aki tudatta a jó hírt is, hogy édesapja felállt a tolószékből, és a napokban már tett pár lépést. A rehabilitáció végét azonban még sem ő, sem az orvosok nem látják.

A humorista lánya szeretné, ha édesapját több kolléga látogatná, ugyanis amikor Markos György ott volt, egyenesen sugárzott a komikus.

A humorista egyébként elkerülhette volna a kétoldali agyvérzést, hiszen már itthon is kétnaponta járt orvoshoz, ingadozó vérnyomása és egyéb problémái miatt. Kezelőorvosai elől azonban eltitkolta thaiföldi utazásának tervét, ezért történhetett meg a szerencsétlenség. Sas József március elején, thai­földi nyaralásukon kapott stroke-ot, ahonnan mentőrepülővel szállították haza.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.