5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Most érkezett: friss híreket kaptunk Sas József állapotáról

Most érkezett: friss híreket kaptunk Sas József állapotáról
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2019. 04. 10. 07:35

Lapunknak a humorista lánya, Ágnes mesélt.

Egy hónapja a thaiföldi nyaralásán lett rosszul Sas József, akit egy légi betegszállításra szakosodott társaság segítségével, különgéppel hoztak haza akkor Magyarországra. Mint kiderült, a 80 éves humoristának kétoldali agyvérzése volt, ami miatt a bal oldalát nem tudja használni, azonban állapota folyamatosan javul. A %Ripost%-nak sikerült utolérnie Sas lányát, Ágnest, aki éppen édesapja mellett volt a kórházban, mikor felvette a telefont.

"Köszönjük mindenkinek az érdeklődést és a jókívánságokat, édesapámnak nagyon sokat segít a felépülésében az a sok szeretet, amit nap mint nap kap. Szerencsére egyre erősebb, énekel, szaval, egyedül fizikailag kell még visszanyernie az erejét" - kezdte lapunknak Ágnes, aki azt is megosztotta, hogy a humorista rendkívül optimista az állapotával kapcsolatban, erről egyébként a TV2 Mokkájában mesélt, ahol ugyancsak elmondta: bízik édesapja mielőbbi gyógyulásában.

Apu végtelenül pozitív ember, és nagyon meg akar gyógyulni. Nincsen depressziója, bizakodó az állapotával, a családunk pedig  hatalmas összefogásban szurkol neki

- mondta lapunknak.

"Thaiföldön azt mondták, hogy apu előreláthatólag fél év, mire fizikálisan rendbe jöhet. Nagy örömünkre ezt a prognózist az itthoni orvosok is megerősítették, és úgy néz ki, hogy június elején már annyira erős lesz, hogy képes lesz az önálló mozgásra" - árulta el Ágnes.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.