RETRO RÁDIÓ

Súlyos döntést hozott a bíróság Pásztor Anna zaklatójának ügyében

Súlyos döntést hozott a bíróság Pásztor Anna zaklatójának ügyében
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 02. 21. 13:01

Módosították a vádat, nagy bajba került a férfi.

Távmeghallgatásban zajlott csütörtökön Pásztor Anna és zaklatója, P. Jozef tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A férfi már 6 hónapja ül börtönben, a bíróság azonban reggel súlyosbította az ügyet. Emberölés előkészületére módosították a vádat.

"Én úgy jöttem ide, hogy a bíróság minden döntése előtt meghajtom a fejemet. Ha úgy ítéltek volna, hogy kiengedik, akkor próbáltam volna abba kapaszkodni, hogy adok egy esélyt, és elhiszem azt, hogy nem fog tovább zaklatni. Tudom, hülyeség..." - kezdte a bíróságon Anna.

Azok után, hogy végighallgattam ezt az összevissza nyilatkozatot, összeszorult a gyomrom

Leginkább a családomat, a zenekaromat és a rajongóimat féltettem" - nyilatkozta az énekesnő.

A férfi egy éven át zaklatta szerelmével Annát, tavaly nyáron azt írta, hogy az augusztusi koncertjén késsel megöli a zenekar tagjait egyesével, és Annát is. A fellépésre akkor bejutott, de a biztonságiaknak sikerült időben lekapcsolni, majd a rendőrség azonnal letartóztatta.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.