RETRO RÁDIÓ

Óriási fordulat Oszter Sándor bírósági ügyében

Óriási fordulat Oszter Sándor bírósági ügyében
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2018. 03. 20. 10:57

Erre talán még a színész sem számított!

Meglepő döntést hozott a producer, Keserű Sándor, aki korábban erőszakos, sötét lelkű, beteg emberként jellemezte Oszter Sándort, sőt, a bíróságon is nekiment.

A per negyedrendű vádlottja azonban gondolt egyet, és a legutóbbi tárgyaláson visszavonta terhelő vallomását, majd - állítása szerint - hosszú idő után újra kezet rázott a színésszel - írta a Bors.

A férfi állítja, korábban hamisan ta­núskodott, mert Oszter belenyúlt filmötletébe és el akarta venni, ezért megutálta. Keserű, aki labilis idegállapotára hivatkozva változtatta meg a vallomását, azt is elmondta, hogy a színész mégsem vesztegetéssel szerzett pénzt, hanem a készülő filmért vette fel a neki járó összeget.

"Kezet ráztunk, újra „édes fiam” voltam, és megbeszéltük, hogy folytatjuk az ÁVH-filmet. Továbbra is a művész úré Fazekas Mihály szerepe. A tábornoké, aki nőket erőszakol, gyilkol, majd véget vet az életének. Erre az öngyilkossági jelentre készül Oszter úr és én is"

- újságolta boldogan Keserű, ám azt hozzá kell tennünk, hogy a férfi állapotát elmeorvos-szakértő vizsgálja, ráadásul Oszter ügyvédje nem igazán hisz a nagy összeborulásban.

Ez Keserű Sándor újabb agyszüleménye. Teljességgel kizártnak tartom a békülést és a közös munkát

- jelentette ki dr. Balogh Gábor.

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.