Létrehozva: 2017.04.01.

Vége, életre szóló döntést hozott a sztárpár

Mostantól nincs kifogás. Összekötötte életét a két tehetséges fiatal. Nem könnyû az együttélés, de õk bátrak és elszántak!

Összeköltözött Varga Viktor és Cinthya Dictator.

Eddig csak tervezgette Varga Viktor és Cinthya, hogy összeköltöznek, de az énekes a napokban az utolsó bőröndjét is átvitte szerelméhez. Az extrém fotóslány belvárosi lakását tették meg otthonuknak, hiszen a mindennapokban könnyebben tudják intézni a dolgukat onnan, mint Viktor külvárosi lakásából. Bár már korábban is laktak együtt, most mégis az újdonság örömével élik meg az összeköltözést.

„Amióta újra együtt vagyunk, sokkal komolyabban vesszük egymást és a kapcsolatunkat is – mondta a %RIPOST%-nak Cinthya Dictator. – Megtanultuk türelemmel kezelni a másik dolgait, és beláttuk, hogy két erős személyiség kizárólag úgy tud együttműködni, ha képesek vagyunk némi rugalmasságra. Belegondolva nem kis lépésre szántuk el magunkat, hiszen Viktor emiatt az albérletét is felmondta. Azt gondolom, hogy ez egy erős bizonyítéka annak, hogy komolyan gondoljuk a szerelmünket.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

hirtv.hu

Kivégeztek és kútba dobtak három turistát Mexikóban

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket