RETRO RÁDIÓ

Újabb fejlemény Lajsz András rendőrségi ügyében!

Újabb fejlemény Lajsz András rendőrségi ügyében!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 01. 12. 21:30

A koktélkirály bízik az ártatlanságában, amelynek bizonyításához érdekes teóriát vetett fel.

A héten megkezdődnek a tárgyalások Lajsz András büntetőügyében, aki a vád szerint június közepén két kézzel fojtogatott egy közterület-felügyelőt. Az illető a társával Lajsz állítólagos helytelen parkolása miatt akarta megbírságolni őt. Az eset során a koktélkirály szívinfarktust kapott, amit a kórházba szállítása után még két másik követett.

Lajsz András a %RIPOST%-nak elmondta, még mindig nem érti, miért jelentették fel őt, de ügyvédjével van egy teóriájuk, ami által minden értelmet nyerhet.

„A közterület-felügyelő ugyebár azt állította, hogy fojtogattam őt, ezért jelentett fel. Az ügyvédemmel viszont úgy gondoljuk, félelemből mehetett a rendőrségre. Hiszen én az eset során infarktust kaptam, ami simán lehetett a helyszíni atrocitás miatt. Hozzáteszem, sosem jelentettem volna fel őket, hiszen a szívrohamról nem ők tehetnek” – jelentette ki a koktélkirály.

Azt azonban továbbra is fenntartja, hogy borzalmas egészségi állapota és tönkrement élete a feljelentésnek köszönhető. Lajsz bízik az igazságszolgáltatásban, és ígéri, hamarosan talpra áll.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.