RETRO RÁDIÓ

Lebukott: Hajdú Pétert titkos találkozón kapták le

Lebukott: Hajdú Pétert titkos találkozón kapták le
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 12. 31. 06:15

Hajdú Pétert egy pikáns randin kapták lencsevégre. Véget ért a háború a mûsorvezetõ életében?

Az egyik belvárosi olasz étteremben bukott le Hajdú Péter! A műsorvezető régi ellenfelével, Friderikusz Sándorral találkozott, akivel már hónapok óta hadban állnak egymással.

A Blikk kérdésére Hajdú elmondta, hogy végre kibékültek, hosszan beszélgettek egymással.

Mint ismert, Friderikusz az Indexnek adott interjújában több kollégájának is nekiment, Hajdút pedig azzal vádolta meg, hogy kiszivárogtatta, hogy Friderikusz a Naplónál folytatja pályafutását.

Hajdú ezen úgy felhúzta magát, hogy kijelentette, beperli az egykori showmant egy korábbi elszámolási ügyük miatt is. Amikor ugyanis Friderikusz elhagyta a TV2-t, az Összezárva Friderikusszal műsorból is kiszállt, aminek Hajdú volt a producere. A díszletet, az embereket ki kellett fizetni még úgy is, hogy a műsor nem folytatódott, Hajdú így 3,8 milliós veszteséget volt kénytelen benyelni.

Megállapodtunk abban, hogy megpróbáljuk rendezni a dolgainkat. Perelni nem fogok, az most már biztos. Békülünk, de ennél több nem tartozik másra

- nyilatkozta Hajdú.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.